Ugrás a tartalomra

Egy miskolci legenda

Létrehozva
A város története tele van legendákkal, melyek hatása sohasem múlik el, főszereplői sok évvel haláluk után is velünk maradtak. Ha válaszolni kell arra a kérdésre, hogy mégis kik voltak azok, akik a legnagyobb szerepeket játszották Miskolc történetében, akkor kétségtelen, hogy az egyik Déryné Széppataky Róza, korának kiemelkedő tehetségű színművésze lenne. Már belépője e világba is különleges volt, amikor Jászberényben, 1795-ben éppen karácsony este adta szülei tudtára, hogy különleges ajándékként megérkezett e világra.
Kép
Déryné Széppataki Róza síremléke a miskolci Szent Anna temetőben. Fotó: Horváth Csongor

Még nem volt húszéves, amikor Pesten rácsodálkoznak különleges énekhangjára és színészi tehetségére. Pályája során sok város színpadán fellépett, de mind közül talán három volt az, melynek közönségét örökre szívébe zárta. Kolozsvár, Kassa és Miskolc.

A legenda szerint Miskolc neki köszönheti, hogy 1823-ban itt épült meg a honi színjátszás első szentélye. Történt ugyanis, hogy a „tüneményes hangú Déryné” megfázott és lázasan feküdt, emiatt pedig rendre elmaradtak a meghirdetett előadások. Elkeseredésükben a miskolciak a város elöljáróságához fordultak azzal a kéréssel, hogy Déryné asszonynak meleg hely építtessék, azért, hogy többé ne fordulhasson elő ilyen, hogy betegsége miatt elmaradnak az előadások.

S hogy miért e néhány gondolatra szorítkozó visszaemlékezés?

Néhány nap múlva, szeptember 29-én, halálának 150. évfordulóján emlékezünk a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjára, Déryné Széppataky Rózára, aki Miskolcon a Szent Anna temetőben alussza örök álmát.

Kép
Déryné portréja egy korabeli metszet nyomán

A Miskolci Nemzeti Színház ez alkalomból különleges műsorral ajándékozza meg közönségét. Az este folyamán helyi és határontúli magyar színházakból érkezett művészek idézik fel Déryné felejthetetlen színpadi fellépéseit, felcsendülnek az opera és operett irodalom népszerű dallamai. Másnap 30-án este emlékséta keretében keressük fel Déryné miskolci állomásait, melynek végén elhelyezzük a megemlékezés fehér virágait sírján, a Szent Anna temetőben.

Az emléknapok során érdemes ellátogatni a Színészmúzeumba, és felkeresni Déryné egykori, a diósgyőri vár melletti és a Hunyadi utcában található lakóházait.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.