Ugrás a tartalomra

A Horváth-tetővel nem áll meg az Avas megújulása

Létrehozva
A Miskolc Televízió Kilátó című műsorának pénteki vendége volt Szarka Dénes, a Velünk a Város önkormányzati képviselője, aki a Horváth-tető eddigi tapasztalatai mellett a Avastető további fejlesztési terveit is ismertette.
Kép
A Horváth-tetőről készült felvételek: Horváth Csongor

Mint arról korábban beszámoltunk, a megújult Horváth-tetőt augusztus közepén, városi piknik keretében adták át. A fejlesztés részeként a területet úgy alakították ki, hogy a megújult teraszok minden korosztály számára biztosítsák a változatos kikapcsolódás és a szabadidő aktív eltöltésének lehetőségét. Az élményparkot azonnal szívükbe zárták a miskolciak, azóta is hatalmas népszerűségnek örvend a játékparadicsom. Itt azonban nem áll meg az Avastető fejlesztése, hiszen a városvezetés egy komplex, több ütemből álló programot kezdett el az elmúlt években, ennek az első ütemeként valósult meg a Horváth-tető.

Kép

- Úgy látom az első hónap tapasztalatai alapján, hogy szeretik a miskolciak, és nagyon sokan látogatják, egy nagyon jó hely lett a Horváth-tető – összegezte a 900 millió forintból megvalósult komplexum eddigi tapasztalatait Szarka Dénes. Elmondta: a projekt a Területfejlesztési Operatív Program része, a következő két évben további ütemekkel folytatódik a terület fejlesztése.

Kép
Fotó: Mocsári László

- A program második ütemében valósul meg az Avasi kilátó és környezetének fejlesztése. Ide tartozik magának a kilátó épületének a felújítása, közvetlen környezetének, valamint a Győri-Nagy Lajos sétány és a Toronyalja utca egy szakaszának felújítása. A sétányok fejlesztése azt a célt szolgálja, hogy a belvárosból, a Szent István tér felől felújított, jól használható sétányokon lehessen egészen a kilátóig eljutni. Ez egy nagyságrendileg 5-600 millió forintos beruházás lesz, amely várhatóan 2023 őszére el is készülhet – ismertette a fejlesztési és ifjúságpolitikai tanácsnok. Mint mondta, a kilátó a jellegzetes formáját nem fogja elveszíteni, de egy modernebb, letisztultabb képet fog nyújtani szebb, vonzóbb környezetben.

Kép

A Horváth-tető fejlesztésének befejezésével már most is visszatért az élet az Avastetőre. A város célja egyértelműen az, hogy a történelmi Avas, illetve a pincesorok felélesztésével a belvárost és a kilátót, Miskolc két fontos turisztikai pontját úgy összekössék, hogy az gyalogosan könnyedén megközelíthető legyen. Ezzel együtt – várhatóan 2023 során – a fejlesztés harmadik üteme is meg fog valósulni: a kilátó előtti területen egy kereskedelmi egységet hoznak létre, ahol várhatóan étterem, illetve kávézó kaphat helyet, valamint az első ütemből kimaradt komfortpontokat is pótolják.


 
- A tervek között szerepel a Perczel Mór utcával való összeköttetés is, szintén egy sétányon keresztül, hogy a Tampere városrész felől is megközelíthető legyen a kilátó gyalogosan – tette hozzá Szarka Dénes. A negyedik ütemben pedig a Mendikás utat, illetve a parkolót tervezik felújítani, ez utóbbi valószínűleg 2024-ben valósulhat majd meg.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.