Ugrás a tartalomra

A szakmai munka elismerése a MIVÍZ csapatának második helyezése

Létrehozva
A Vízpróba – Országos Közműversenyen a közelmúltban ért el szép eredményt a miskolci cég csapata. Mivel az ország több tájáról érkezett összesen 21 csapat közül állhattak fel a képzeletbeli dobogó második fokára, az eredmény szakmai büszkeség a vállalatnak.

Mint arról korábban hírt adtunk, második helyen végzett a MIVÍZ csapata a Vízpróba-Országos Víziközmű Versenyen.

A versenyen 21 csapat és több mint 80 szerelő dolgozott azon, hogy kiderüljön: melyik víziközmű-szolgáltató csapata tud a legjobban alkalmazkodni az adott körülményekhez, a verseny kihívásaihoz és a Fővárosi Vízművek Zrt. által összeállított feladatokhoz.

Kép
Fotók: MIVÍZ

File Gergely, a MIVÍZ TMK és helyreállítási csoport vezetője elmondta, hogy a kétnapos megmérettetés első etapján a budapesti Városligetben összesen 13 feladatot kellett teljesítenie a csapatnak. Másnap a budai Filozófusok kertjében újabb 6 kihívás várt a MIVÍZ delegáltjaira.

„Rendkívül összetett feladatokat kellett megoldaniuk: mind fizikai, mind pedig elméleti része is volt a versenynek” – fűzte hozzá a csoportvezető.

A MIVÍZ részéről hárman – Czingul János, Dervarics István, Vass Péter – és egy póttag Kota Sándor vettek részt a megmérettetésen, mindannyian hosszú ideje dolgozói a helyi vízműnek. A csapattagok ketten már a tízedik Vízpróbájukon vettek részt.

Kép
A csapat

A megmérettetés mellett – a legtöbb szakmai találkozóhoz hasonlóan – a tapasztalatcsere és a közösségépítés is fontos szerepet kapott. „Megismerhetjük a más vízműveknél használt szerelvényeket, munkafolyamatokat, találkozhatunk a beszállítókkal és a kollégákkal. Kicsit összetartásként, csapatépítésként is tekinthetünk erre” – zárta gondolatait File Gergely.

A Magyar Víziközmű Szövetség nagy hagyományokra visszatekintő víziközműszerelő-versenyét két év kihagyás után szeptember 14-15 között rendezték meg, a megmérettetésnek idén a Fővárosi Vízművek Zrt. volt a házigazdája.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.