Ugrás a tartalomra

LMP: ha a rendőrök béremelését a költségvetésből állták, a tanárokét is fizessék abból!

Létrehozva
Az LMP továbbra is a pedagógusok bérének emelésére szólítja fel a kormányt.
Kép
Kanász-Nagy Máté egy augusztusi, miskolci sajtótájékoztatón. Fotó: Juhász Ákos

    
Ha más társadalmi csoportok, például a rendőrök béremelését a magyar költségvetés állta, akkor a kabinet a tanárok esetében se kösse azt az uniós források megérkezéséhez - szorgalmazta Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón.
    
Azt mondta, pártja más ellentmondást is lát a kormányzati megnyilatkozásokban. Míg a Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor látja megvalósíthatónak a pedagógusbérek emelését, ha az unió elutalja a forrásokat, a területfejlesztési miniszter közben biztosra veszi a források elnyerését - vetette fel, megjegyezve, ha utóbbi igaz, a kormány előfinanszírozhatná a béremelést, "a nap végén úgyis az unió állja".
    
Kanász-Nagy Máté megerősítette: pártja továbbra is azonnali, 45 százalékos béremelést követel az oktatásban dolgozók számára, valamint azt, hogy a jövedelmeket a szektorban évente kétszer igazítsák az inflációhoz. Emellett a pedagógusok oktatással-neveléssel töltött óraszámainak csökkentését is szükségesnek tartja az ellenzéki párt.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ősszel és télen is folytatódnak az élmények a Barlangfürdőben, az Ellipsumban és Selyemréten
Miskolc
Ahogy beköszönt az ősz, fokozatosan változik a Miskolci Fürdők Kft. létesítményeinek működése is. A szabadtéri medencék szezonja lassan véget ér, a fürdőzés, a wellness és a mozgásprogramok azonban a hűvösebb hónapokban sem maradnak el.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Dobban a láb, zendül a koboz
MiskolcKultúra
Visszatér Miskolc egyik legnépszerűbb hagyományőrző mulatsága. Újraindul a miskolci Esztenás táncház a nyári szünet után szeptember 25-én, pénteken este 6 órakor a Fráter Gimnázium aulájában.
24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.