Ugrás a tartalomra

A lakhatási válságra hívta fel a figyelmet a Societas

Létrehozva
"Tisztességes fizetésből sem lesz jobb lakhatásom" – utalt a Szemere-kertben felállított sátrakra a tiltakozó fiatalok egyik transzparense.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A megyeháza épülete előtt állítottak fel néhány sátrat péntek délután a Societas aktivistái. Az akcióval a fiatalok a lakhatási válság problémáira hívták fel a figyelmet – mondta el lapunknak Bazin Levente, a szervezet elnöke.

- Egy országos szintű lakhatási válság alakult ki az elmúlt években, mely természetesen Miskolcon is érinti a fiatalokat.  Az elmúlt 10 évben szinte teljesen ellehetetlenült a lakhatási helyzet, albérletet alig tudnak bérelni, saját lakásról pedig a jelenlegi ingatlanárak mellett sokan már álmodni sem mernek. Az elszálló rezsiárak, dráguló albérletek, élelmiszerárak mellett egy kezdő fizetésből élő fiatal ma már nemhogy jövőt tervezni, de lassan megélni sem tud – hangsúlyozta.

A sátras akcióval az elmúlt napokban a Societas több nagyvárost is bejárt, voltak többek között Győrött, Pécsett és Szolnokon is. Szombaton pedig Budapesten, a Rákóczi téren tartanak egy ezekhez hasonló demonstrációt.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.