Ugrás a tartalomra

Meghalt a Vágtázó Halottkémek alapítója

Létrehozva
Elhunyt Ipacs László, a Vágtázó Halottkémek (VHK) egykori alapítója, dobosa.

A zenész kedden hajnalban 65 évesen halt meg, a hírt lánya, Emese tudatta a Facebookon. A temetésről később intézkednek.
    
A Grandpierre Attila által vezetett, első aktív időszakában 1976-tól 2001-ig létezett (majd 2009-ban újjáalakult) VHK sámánpunkot vagy mágikus népzenét játszott. A csapat legelső felállásában Grandpierre Attila (ének), Czakó Sándor (gitár), Ipacs László (dob), Pócs Tamás (basszusgitár) és Molnár György (szólógitár) játszott. A VHK zenéje számos későbbi hazai és külföldi előadóra volt hatással, köztük olyan világsztárokra, mint Jello Biafra (Dead Kennedys).
    
A VHK addig soha nem látott és hallott, ősi zeneértelmezésen nyugvó ösztönös zenét játszott, amelyet a csillagászként is ismertté váló Grandpierre Attila sámánisztikus éneke kísért. 1987-től rendszeresen felléptek Nyugat-Európában, többek között a Henry Rollins Banddel is. Míg idehaza sokáig nem lehetett lemezük, albumaikat külföldön a német Sonic Boom, az amerikai Alternative Tentacles és a Neurot Recordings adta ki. 1983-ban Bódy Gábor velük készítette el kultikus filmjét, a Kutya éji dalát.
    
Ipacs László a VHK első aktív időszakának végéig, a 2001-es feloszlásig dobolt a VHK-ban, összesen nyolc lemezen. A Vágtázó Halottkémek korábbi meghatározó tagjai közül az üstdobos Balatoni Boli Endre 2012-ben, Németh László Fritz gitáros 2016-ban hunyt el.
    
Az ETA vendégeként Ipacs 2018 novemberében színpadra lépett a punkcsapat koncertjén az Óbudai Kulturális Központban.

(Címlapképünkön a Vágtázó Halottkémek Zenekar fotója, Forrás: rockbook.hu)

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.