Ugrás a tartalomra

Széleskörű egyeztetések a törökökkel 

Létrehozva
Kayseriből, Miskolc török testvérvárosából érkezett delegáció kedden a miskolci városházára.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

– Nagy örömünkre szolgál, hogy nem csupán a testvérvárosi, hanem a kulturális, a gasztronómiai, a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatokat is erősíteni tudjuk a mai nap folyamán – mondta el a Miskolc Televíziónak az itteni polgármester a találkozót megelőzően.

Kayseri a törökországi Kayseri tartomány székhelye. A város nagyvárosi önkormányzattal rendelkezik. Gazdasága olyan mértékben növekszik, amivel bekerült az „anatóliai tigrisek” közé. 2013 májusától a borsodi megyeszékhely testvérvárosa. Labdarúgócsapata, a Kayserispor az első osztályban játszik. Itt született Abdullah Gül, Törökország köztársasági elnöke.

Kép

Veres Pál emlékeztetett: a török város felsőoktatási intézménye már korábban együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetemmel, továbbá a megyei iparkamara és a kayseri üzletemberek között is kiépült már egyfajta kapcsolat. Ezúttal egy szélesebb körű delegáció fogadott Miskolc, miután a kis-ázsiai városon túlmenően az annak környékén fekvő települések is képviseltették magukat.

Kayseri már Kr. e. 3000-től lakott település volt. Több fontos kereskedelmi útvonal, például a selyemút mentén fekszik. Nem messze tőle található Anatólia egyik legrégebbi települése, Kültepe.

Kép

A magyar városvezető kiemelte: remélik, hogy a látogatás nyomán további török befektetőcsoportok érkezhetnek majd ide – ezen törekvésüket támaszthatja alá, hogy Kayseri egy olyan európai uniós forrásért nyújtott be pályázatot, amiben szintúgy együttműködik Miskolccal.  

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.