Ugrás a tartalomra

Veres Pál: Még nehezebb idők jönnek

Létrehozva
A miskolci önkormányzat is küzd az elszabadult energiaárakkal, a kiszámíthatatlan gazdasági környezettel, a fékevesztett áremelkedéssel. A bizonytalanság rengeteg, a város a legrosszabb forgatókönyvekre is készül – fogalmazott Miskolc polgármestere a közösségi média oldalán publikált videóban. 

„Hihetetlenül nehéz ezer napon vagyunk túl. Sáskajáráson kívül szinte minden volt ebben a 2 és fél évben: világjárvány, lezárások, kormányzati elvonások. De Miskolc működik, nem omlott össze a város, a buszok járnak, a szemetet elviszik, működnek az óvodák, a szociális intézmények. Talán banálisan hangzik, de becsüljük ezt meg, mert még nehezebb idők jönnek” – jelentette ki Veres Pál, Miskolc polgármester a facebook oldalán szerdán közzétett videóban

- Nehéz idők jönnek, de kitartunk, ahogyan eddig is kitartottunk. Számos fejlesztést fejeztünk be, megújul Miskolctapolca, újjászületett a Horváth-tető és az egykori Szentpáli évtizedeken át méltatlanul pusztuló épülete. Tíz elektromos busszal bővítettük a miskolci buszflottát, akkor még nem sejtve, hogy mekkora szükségünk lesz rá. A mostani helyzet igazolja, hogy előrelátóak voltunk. Bérlakás-programunkkal első lakáshoz segítjük a miskolci fiatalokat, a Covid legnehezebb időszakában pedig elsőkként segítettük a helyi vállalkozásokat és a lakosságot – emlékeztetett a városvezető. Mint fogalmazott, csak „együtt tudunk megküzdeni a nehézségekkel, csak együtt tudjuk teljesíteni az előttünk álló feladatokat és leküzdeni az elképesztő nehézségeket.”


Elmondta: a válság a küszöbön, az energiaárak elszabadultak és sosem látott infláció nehezíti hétköznapokat. A miskolci önkormányzatnak is ugyanazokkal a nehézségekkel kell nap mint nap megküzdenie, amikkel a miskolci, a magyar családoknak is: elszabadult energiaárakkal, kiszámíthatatlan gazdasági környezettel, fékevesztett áremelkedéssel.

- Most még senki sem tudja pontosan, mit hoz az ősz és a tél, mennyi plusz terhet ró a miskolci önkormányzatra, a miskolci intézményekre, a városi cégekre és a miskolci családokra a brutális rezsidrágulás, de számolunk és készülünk a legrosszabb forgatókönyvekre is. Rengeteg a bizonytalanság, de a kollégákkal folyamatosan elemezzük a várható helyzetet, igyekszünk gondoskodni, amiről csak lehetséges. Azon dolgozunk, hogy Miskolc gondoskodó város maradjon – hangsúlyozta a polgármester. - Nagyon komoly, és nagyon nehéz küzdelem áll előttünk, és ismét erőn felül kell majd teljesítenünk, hogy túléljük ezt is, ahogyan túléltük a mögöttünk álló ezer napot is. Mert tudjuk, megtapasztaltuk, hogy mi, miskolciak egymásra számíthatunk csak igazán – zárta Veres Pál. 
 

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.