Ugrás a tartalomra

A sokszínűségben is egységben

Létrehozva
A generációk közötti együttműködést hangsúlyozta az a konferencia, amit hétfőn rendeztek meg civil szervezetek a miskolci városházán.
Kép
Fotók: Kujan István

A Sokszínűség címet viselő programnak kilencedik alkalommal adott otthont a Díszterem, a konferenciát a Szikra Alapítvány és a Humán Integra Társadalmi Beilleszkedést Segítő Regionális Alapítvány szervezte meg közösen. Előbbi vezetője, Papp Mónika érdeklődésünkre elmondta, a programot a Miskolcon működő egészségügyi és szociális célú civil szervezetek által alkotott műhely kezdeményezte és hívta életre. Minden évben az őszi időszakra eső idősek hónapjához és szociális munka napjához kötődően gyűlnek össze.

- A generációk közötti együttműködés fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet - húzta alá, hozzátéve: bár civilek szervezték, de igyekeztek olyan tematikát megalkotni a konferencián, ami mások mellett a szociális intézmények munkatársai számára is hasznos információkkal szolgálat.

- A különböző szektoroknak is együtt kell működniük, hogy így erősebbek és hatékonyabbak tudjanak lenni - emelte ki a szakember.

Kép

A konferenciát a város a szociális célú civil szervezetek számára kiírt alapból támogatta, a védnöki tisztséget pedig Miskolc polgármestere vállalta. A megnyitó beszédet is Veres Pál tartotta, aki a civil szervezetek, a közösségek összefogását hangsúlyozta.

- Magam is támogatom a sokszínűséget, a generációk közötti párbeszédet, a közös gondolkodást; fontos, hogy megismerjük egymást és összefogjunk - mondta.

Kép

"Legyen bármilyen nehéz is a helyzet, beszéljünk egymással és töltsünk együtt minőségi időt. Sokszínűen, mégis egységben - csak ez lehet a cél, e nélkül ugyanis sokkal nehezebb helyt állni az egyre nehezebb időkben. Bízom benne, hogy összefogással ezeket a nehéz hónapokat túl fogjuk élni. Mi szeretnénk gondoskodni mindenkiről - hangsúlyozta a városvezető.

A résztvevők megtudhatták, hogyan működik az Alzheimer Café, bemutatkozott a Reumás Betegek Egyesülete, előadást tartott a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának tudományos tanácsadója, Semsei Imre. Megismerhették aztán a Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálatért Alapítvány működését, és előadást tartott az ETKA Jóga Erőgyűjtő Módszer Egyesület elnöke, Borsi Erzsébet is. Végül a viaszvasalás rejtelmeibe is bepillantást nyerhettek a résztvevők.

Ez is érdekelhet

Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.
Nagyon várják az itthoni bemutatkozást
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén hazai környezetben szerepel a diósgyőriek NB II-es csapata.