Ugrás a tartalomra

Kétszázezer forintos rezsiutalványt javasol a rászorulóknak a Párbeszéd

Létrehozva
A Párbeszéd kétszázezer forint értékű rezsiutalványt javasol minden olyan háztartásnak, amelyben az egy főre jutó jövedelem nem éri el az átlagbért. A támogatást négy hónap alatt fizetnék ki, havi ötvenezer forintos részletekben - ismertette az elképzelést egy szombati, online sajtótájékoztató a párt frakcióvezetője.

    
Szabó Tímea arról beszélt, hogy Magyarország az elmúlt harminc év legnagyobb válságát éli át. A politikus hangsúlyozta, más európai államok kabinetjei azonnal léptek; van, ahol a gáz áfáját törölték el, van, ahol a rendszerhasználati díjat vállalta át az állam, és a legtöbb országban azonnali, több száz eurós támogatást nyújtottak a lakosságnak.
    
Temesvári Szilvia, a párt terézvárosi alpolgármestere egy olyan programot javasolt, amely háztartásonként legfeljebb ötmillió forinttal támogatná az energiahatékonysági korszerűsítéseket. A támogatás mértéke a háztartások jövedelmétől függene - tette hozzá.
    
Az alpolgármester követelte, hogy a kormány indítson olyan felnőttszakképzést, amely ki tudja elégíteni a "lakosság részéről már most jelentkező szakemberigényt". A Párbeszéd elképzelése szerint az átképzés résztvevői a minimálbérnek megfelelő ösztöndíjat kapnának.
    
Tordai Bence
, a párt társelnöke arról beszélt, hogy a rezsiutalványok költsége 680-720 milliárd forint lenne, míg a szombaton bejelentett összes javaslatuk együttesen évi 1200-1500 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek. Az intézkedések finanszírozására a Párbeszéd egyrészt felszámolná vagy "legalábbis csökkentené" a társaságiadó-kedvezményeket, másrészt megemelné a tao felső kulcsát, hogy a nagyvállalatok "végre részt vegynek érdemben a közteherviselésben", valamint a "milliárdos oligarchákra" vagyonadót vetne ki - ismertette a politikus.
    
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Párbeszéd országjáró körútra indul, a nagyvárosokban fórumokat tartanak és petíciót indítanak, hogy minél többen támogathassák a rezsiutalvány bevezetését.

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!