Létrejött szombaton a tízedik újszülöttek parkja is az Avason. A kezdeményezést tíz évvel ezelőtt Fodor Zoltán önkormányzati képviselő indította útjára Miskolcon, azóta évről évre annyi fát ültetnek el a hetes számú választókerületben, ahány gyermek született a területen. „Tavaly 51 fát ültettünk el, idén pedig 43-at, a fák elültetésében idén is a gyermekek szülei, nagyszülei segédkeztek” - mondta el a Miskolc Televízió Híradójának Fodor Zoltán, aki hozzátette azt is, mivel a tavalyi park létrehozásánál a világjárvány miatt a családok nem vehettek részt, a mostani alkalomra őket is várták.
A képviselő kiemelte, nagy hangsúlyt fektetnek a fák gondozására, locsolására is, azonban még így is vannak olyan növények, melyek kiszáradnak. „Idén az aszály sem segítette a fák túlélési esélyeit, éppen ezért a mostani alkalmon nemcsak új fákat ültetünk, de pótoltuk azt a tizenötöt is, ami kiszáradt” – hangsúlyozta.
A szülők többsége remek ötletnek tartja a kezdeményezést, köztük Baricska Viktória is, akinek tavaly áprilisban született meg első gyermeke, Lackó. „Alapvetően jó ötletnek gondoljuk, hogy fásítják az Avast, az viszont egészen különleges, hogy ezeket a fákat a gyerekek után ültetik el. Rendszeresen ki fogunk ide járni a parkba és a mi fánkhoz is” – mondta.
Megszületett a tízedik újszülöttek parkja az Avason
Létrehozva
A parkban összesen negyvenhárom fát ültettek el, ennyi gyerek született az elmúlt évben az avasi hetes számú választókerületben.
Kapcsolódó cikkek
Ez is érdekelhet
Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.