Dávid Ferenc azt is javasolta, hogy a kkv-k rezsitámogatását ne három, hanem hat hónapig folyósítsák. Ez 75-80 milliárd forint helyett 400 milliárd forint támogatást jelentene a kis- és közepes vállalkozásoknak - tette hozzá.
A DK-s politikus leszögezte, korlátozni kell a cégekre kiszabható rezsiemelést, ezért senkitől sem szabad többet kérni az eddigi rezsiárak háromszorosánál. Egyúttal be kell tiltani, hogy az áram- és földgázszolgáltatók egyoldalúan módosíthassák az energiaszerződéseket - jelentette ki Dávid Ferenc.
Arról is beszélt, hogy támogatni kell a kis- és közepes vállalkozások megújuló energiaforrásokra való áttérését. El kell törölni a céges napelemes kiserőművek ötven kilowattos áramátvételi korlátját, valamint vissza nem térítendő támogatást kell adni az energiaközösségeknek és ipari parkoknak; a hálózati infrastruktúrát modernizálni kell, hogy alkalmas legyen a nagyszámú kiserőmű által visszatáplált energia fogadására, a napelemek áfáját pedig nulla százalékosra kell csökkenteni - sorolta a képviselő.
Szektorsemlegessé tenné a kis- és közepes vállalkozások rezsitámogatását a DK
Ez is érdekelhet
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Időutazás a hámorok völgyében
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!