Ugrás a tartalomra

A Fidesz nem tart központi ünnepséget október 23-án

Létrehozva
A kormánypártok idén nem tartanak központi ünnepséget, helyi, választókerületi szinten lesznek majd megemlékezések a 66 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről – mondta a Magyar Nemzetnek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hagyományosan az október 23-i nemzeti ünnep fontos eseménye szokott lenni Orbán Viktor miniszterelnök beszéde, amire tavaly a Civil Összefogás Fórum által szervezett békemenet végén került sor. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt csak szűk körben vagy egyáltalán nem tartották meg az 1956-os megemlékezéseket.

Hollik István reagált arra is a Magyar Nemzetben, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke október 23-ra utcai tüntetésre hívta az embereket. „Tizenhat éve az utcán gyurcsányista kardlapokkal találkoztunk” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd még hozzátette: „Aztán a Gyurcsány-párt ne felejtsen el megemlékezni az 1956-os forradalom hőseiről, miután azoknak a szellemi örökösei, akik vérbe fojtották a forradalmat.”

A Telex megkérdezte Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy Orbán Viktor mond-e beszédet október 23-án, és ha nem, annak mi az oka.

Válaszában azt írta Havasi Bertalan, hogy Orbán Viktor a zalaegerszegi Mindszentyneum ünnepélyes átadásán fog beszédet mondani, erről a sajtót is hamarosan tájékoztatják.

A Mindszenty József bíboros életét és a kommunista egyházüldözést bemutató látógatóközpont október 25-étől lesz látogatható.

(Külső képünk archív)

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!