Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: a miskolci Fidesz-KDNP menekül a felelősség és a munka elől

Létrehozva
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Velünk a Város képviselőcsoportja csütörtökön, a rendkívüli közgyűlés után. 
Kép
A városházán tartott rendkívüli sajtótájékoztatót a Velünk a Város frakciója. Fotó: Mocsári László


Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartjuk, hogy a miskolci Fidesz-KDNP önkormányzati képviselők bojkottálták azt a testületi ülést, amelynek összehívását ők maguk is kezdeményezték – ezekkel a szavakkal kezdte mondandóját Veres Pál, Miskolc első embere a rendkívüli közgyűlés utáni sajtótájékoztatón. 

A városvezető tulajdonképpen az expozéjában elhangzott gondolatokat ismételte meg: megdöbbentőnek és elképesztőnek nevezte azt, hogy a FDSZ-KDNP helyi képviselői távolmaradtak a testületi üléstől. 

- Bajban ismerszik meg az ember, bajban ismerszik meg, kire számíthat a város. Miskolcon most baj van és ma kiderült: a miskolci Fidesz-KDNP képviselőire nem számíthatunk. Azért hívtunk össze a mai napra rendkívüli közgyűlési ülést, hogy tájékoztassuk a miskolciakat, a képviselőket arról, mekkora a krízis, amivel meg kell birkóznunk. Azért tartottunk rendkívüli ülést, hogy a kormánnyal kedden folytatott tárgyalásról beszámoljunk. Azért hívtuk össze a rendkívüli ülést, mert Gulyás Gergely miniszter arra kérte az önkormányzatokat, hogy készítsenek takarékossági tervet, arra kérte a helyhatóságokat, hogy elsősorban az alapellátásokat - például a bölcsődei, óvodai, idősellátást - biztosítsák. Amennyiben az alapellátásokhoz nem elegendő az önkormányzati forrás, a kormány segítséget nyújt – mondta.

Kép
Veres Pál polgármester


Veres Pál kiemelte, ma már világosan látszik, hogy kormányzati szerepvállalás nélkül nem megy. „Nem csak Miskolcnak nem megy, senkinek nem megy kormányzati szerepvállalás nélkül, ugyanis a Kormány olyan gazdasági környezetet hagyott kialakulni, amelyben az önkormányzatok végveszélybe kerültek. Miskolc város vezetése az elmúlt napokban szabályosan benyújtotta takarékossági tervét a Kormányhoz, és a város vezetése erről szerette volna tájékoztatni ma a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőit is. De ők erre, Miskolcra, a miskolciak helyzetére nem voltak kíváncsiak” – tette hozzá. 

A polgármester kijelentette, jó ideje látszik, hogy a helyi Fideszes és KDNP-s képviselők „politikai hecckampányt folytatnak, valódi munkára, érdemi tevékenységre nem számíthatunk tőlük.” 

- Miskolc város vezetésének azonban továbbra is Miskolc a legfontosabb. Miskolc válságos helyzetben van, és ebben a helyzetben a kormánypárti miskolci képviselők nem segítenek, hanem tovább nehezítik azt. Felelőtlenség, amit tesznek, felelőtlenség, hogy nem segíteni szeretnének a miskolciaknak, hanem hátráltatni azt a megfeszített munkát, amit a városvezetés tesz Miskolcért. Nekünk valóban Miskolc az első. Ma bebizonyosodott, hogy a miskolci Fidesz-KDNP menekül a felelősség és a munka elől – tette hozzá. 

Kép
Simon Gábor frakcióvezető


Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője hozzátette: a városvezetés mindent elkövet annak érdekében, hogy Miskolc működőképes maradjon. „Az elmúlt heteken mindenki megfeszített munkával azon dolgozott, hogy a város alapvető közszolgáltatásai működjenek. Ebben a munkában a helyi ellenzék, a Fidesz-KDNP képviselői nem vettek részt, azonban azt gondolta a városvezetés nagyon helyesen, hogy a közgyűlésben minden képviselőt be kell vonni, hiszen egy képviselői eskü van. Nincs olyan, hogy ellenzéki és olyan sincs, hogy városvezetési eskü. Mindenki azt mondta, hogy Miskolc városáért akar dolgozni. Ennek a munkának a terepe a város közgyűlése, és ez a mai momentum jól megmutatta, ki az aki tényleg akar tenni a városért, és ki az, aki csak a száját tépi, leginkább itt, az épület előtt.”

A politikus hozzátette, ugyan a problémákat nem ez a városvezetés okozta, de egyértelmű, hogy azok elhárításában nekik kell közreműködni. „Frakciónk egy emberként kiáll a városvezetés mellett és mindent elkövet annak érdekében, hogy ez az óriási munka és feladat a városvezetés számára sikeres legyen” – zárta.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.