Ugrás a tartalomra

Az LMP is konzultál 

Létrehozva
Zöld konzultációt indított az LMP – erről tartott sajtótájékoztatót az ellenzéki párt Miskolcon. 
Kép
Fotó: Mocsári László

Online és offline formában is elindította a Zöld Konzultációját az LMP – Magyarország Zöld Pártja, ami – politikusaik értékelése szerint – az embereket érintő valódi problémákra próbál reflektálni, legyen szó a megújuló energiákról vagy az épületszigetelésről.

Az LMP az elmúlt években több javaslatot is tett a kormánynak, miszerint a megújuló energiákat kellene támogatni – ezeket azonban egytől egyig lesöpörték az asztalról Schmuck Erzsébet szerint. Az LMP társelnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány által meghirdetett nemzeti konzultáció nem tartalmazza az általuk problematizált felvetéseket.

Kép

Vincze Károly, az LMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke értetlenségét fejezte ki, hogy hazánkban miért lehetetlenítik el a szélerőművek telepítését, egyúttal hangsúlyozta: a meghirdetett tűzifa-program nem biztosítja időben a megfelelő mennyiségű és minőségű tüzelőt. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a megye számos pontján fognak majd konzultálni a polgárokkal.

Az LMP által felvetett kérdések az alábbiak: 

•    Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormánynak mielőbb országos épületszigetelési programot kellene indítania?
•    Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány azonnali hatállyal vonja vissza a szélerőművek telepítését ellehetetlenítő rendelkezéseit?
•    Támogatja-e Ön, hogy a kormány törölje el a napelemadót, vagyis a napelemekre kivetett termékdíjat?
•    Támogatja-e Ön, hogy a kormány vezesse be a minden közösségi közlekedési eszközre érvényes, havonta ötezer forintba kerülő klímabérletet?
•    Egyetért-e Ön azzal, hogy a paksi bővítésre vonatkozó, Oroszországgal kötött szerződést mielőbb fel kell mondani?

Kép

A párt szerint a jelenlegi válságban valós kérdésekre és valós megoldásokra van szükség, ezért azt kérik, hogy minél többen töltsék ki a Zöld Konzultációt az alábbi weboldalon.

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!