Ugrás a tartalomra

DK: Gyáván megfutamodtak a fideszes képviselők

Létrehozva
Közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe pénteken a Demokratikus Koalíció (DK) miskolci szervezete. Az írást az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.
Kép
Fotó: Mocsári László

A miskolciak szeme láttára omlott szét a fideszes légvár, amit a megvezetett szavazóik valóságnak hittek „Bizony-bizony, nekik nem Magyarország és a szülővárosuk az első. Pusztulhat itt minden és mindenki, ha az ő zsebük tele. Nem, nekik eszük ágában sincs segíteni Miskolcnak, az itt élő embereknek. Ha a valósággal kéne szembenézniük, ha nehéz döntéseket kéne hozniuk a városért, akkor sunyítva lapítanak, nem mernek a választóik elé állni a közgyűlésben.”

A tisztelt választópolgár, aki rájuk szavazott, most kapott tőlük egy kemény gyomrost, és végre talán elgondolkodik. Hány milliárdnyi adósságot, kifizetetlen számlát hagytak Miskolcra a fideszesek 2019-ben? Hogyan asszisztálnak a képviselőik az országgyűlében és a városi testületben az önkormányzatok kivéreztetéséhez? Hogyan tűrik szemrebbenés nélkül, hogy Orbán elvette és tönkretette az iskoláinkat, az egészségügyünket, megsarcolja és fojtogatja a helyhatóságunkat, mert a célja: kivégezni az önkormányzatiságot.

Hazudnak, hazudnak és hazudnak! Hazudnak az uniós szankciókról, gyomorforgató módon ránk dobott bombaként mutogatják, holott mindegyiket maga Orbán is aláírta. Hazudnak arról, hogy nincs pénz a pedagógusok fizetésemelésére, mert nem jönnek a milliárdok az uniótól, de a Vodafone-t 700 milliárdért meg tudják venni, és a béremelést egyébként is a magyar költségvetésből kéne állni. Hazudnak arról, hogy mennyire jól élünk, miközben a legcsóróbbak közé tartozunk az EU-ban; hogy olcsón vesszük az orosz gázt; hogy megvédik a rezsicsökkentést; hogy azért nem segítenek az orosz agresszor által megtámadott Ukrajnának, mert ők békét akarnak, ami persze csak Putyin győzelmével érhető el.

Lopnak, lopnak és lopnak! Tizenkét év alatt sikerült Mészáros Lőrincet (aki nem strómanja senkinek) gazdagabbá tenni, mint a brit uralkodót, és a többi oligarcha sem panaszkodhat. A magyarok tömegei élnek minimálbérből vagy az éhhalálhoz kevés nyugdíjból, a pénzünk semmit sem ér, de a fideszes nyaloncok, haverok offshore-számlája dagad a dollártól.
A fideszes szavazó most, hogy a szivárványos buborékvilága szétdurrant, talán elgondolkodik. Ha győzött volna az ellenzék, már itt lennének az uniótól annyira várt ezermilliárdok, mert tagjai lennénk az európai ügyészségnek, újra jogállamban élnénk, szabad lenne a sajtó... A miniszterelnök nem vétózna az EU és a NATO döntéseinél, hogy zsarolhasson. Nem lennénk Mária országa helyett páriaország, és nem kéne szégyellnünk magunkat a világ előtt.

DK Miskolc vélemény

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.