Ugrás a tartalomra

Emlékhelyet avatnak Görömbölyön

Létrehozva
Csendesen bújik meg a Görömbölyi Közösségi Ház parkjának egyik fája alatt ez a múltat idéző, egyszerű emlékmű, ahol október 23-ától, az 1956-os évfordu-ló alkalmából, minden évben emlékezhetnek az eltiport szabadságharcra és forradalom hőseire Görömböly városrész lakói.
Kép
Fotó: magánarchívum

Borkuti László önkormányzati képviselő által kezdeményezett emlékhely kialakítására az ő ötlete és elkészített makettja alapján került sor. Kivitelezést a görömbölyi telep-helyű Dr. Park - Konkoly és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vállalta magára, és Konkoly Andrea ügyvezető biztosította hozzá a szükséges építőanyagot.

- Görömbölyön az első közterületi civil emlékhelyet az 1848-as szabadságharc 150. évfordulójára emlékezve 1998-ban avattuk, azóta minden tavasszal a helyi egyház-közösségek által tartott ökumenikus istentisztelet után a jelenlévő civil szervezetek és személyek elhelyezik a kopjafánál a megemlékezés virágait. A hozzánk időben is és aktualitásában is közelebb álló, az 1956-os forradalom felkelőire, a harcokra, majd a forradalom vérbe fojtására és a mártírokra tiszteletére emelt emlékmű még nem volt eddig városrészünkre, noha a helyi közösségek minden évben méltó módon készülnek a nemzeti ünnep tiszteletére – írja körül az emlékhely kialakításának kö-rülményeit a képviselő.

Az emlékhely egyszerű, de szimbolikus kialakítása felidézi a kort, bazalt kövek az ut-cát, a vakolatlan fal a világháború utáni éveket és a orosz T-34-es harckocsi lánctal-pának láncszemei – melyek Várpalotáról, a katonai gyakorlótérről kerültek ide –, mint az utcai harcok maradványai jelenik meg a kompozícióban. A négy számjegy ebben a sorrendben ugyancsak fogalommá vált. 

- Bár az 1950-ben Miskolchoz csatolt Görömbölyön nem történt említésre méltó esemény a miskolci megmozdulás során, de a tömegben, mint a városrészben élő vasgyári munkások, mint egyetemisták ott voltak, ahogy erről többen szemtanúként meséltek nekem. Nem az akkori rendet, hanem a rezsim haszonélvezőit, a párt eli-tet, az orosz fennhatóságot akarták végleg felszámolni az akkori tüntetők. A megmozdulásnak és a megtorlásnak voltak áldozatai, sokan, akik olyanok is, akik önaka-ratukon kívül kerültek a vérzivatarba. Imádkozzunk halottainkért, nyújtsuk ki kezün-ket emlékük tisztaságáért! – invitálja a megemlékezőket az emlékhely avatása kap-csán Borkuti László.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.