Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Az Erzsébet fürdő

Létrehozva
A képeken az egykori Erzsébet fürdő látható, az épületben ma gyógyászati központ működik.
Kép
Sáfrány Gy. József képeslapja

A miskolci Erzsébet tér 4. szám alatti ingatlan eredetileg városi közfürdőnek épült Adler Károly tervei alapján, eklektikus stílusban 1892 és 1893 között. A megnyitás után a fürdő szinte azonnal népszerű lett, így hamarosan bővítették, később pedig többször át is építették. A város 1996-ban eladta az ingatlant a Black Gold ’95 Rt.-nek. A komplexum terveit Viszlai József készítette el, amelyben egy modern, négycsillagos szálloda építése is szerepelt a fürdő és a mögötte található Szent István tér között, ebből végül semmi nem lett, sőt sokáig csupán a homlokzat felújítása és az eredeti bádogkupola helyére kialakított látványos üvegkupola készült el.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Hosszú, rendezetlen időszak után végül 2010-ben nyílt meg újra az Erzsébet fürdő, először alternatív gyógyászati központ működött benne. Az alternatív módszert hamarosan a hagyományos orvoslás váltotta fel. Az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpont jelenleg a város egyik meghatározó magánegészségügyi intézménye, a hírek szerint a komplexum bővítését tervezik.

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.