Ugrás a tartalomra

Badány Lajos: ma is erőt meríthetünk az ’56-os hősök küzdelméből

Létrehozva
A Zsolcai kapuiban Badány Lajos alpolgármester mondott beszédet és a délelőtt folyamán az ünneplő tömeg koszorúval emlékezett meg minden városi '56-os emlékműnél.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanhatodik évfordulójára emlékezik vasárnap Miskolc. A megemlékezés-sorozat a hagyományoknak megfelelően a Zsolcai kapuban kezdődött, az 1956. október 26-ai sortűz áldozatainak emléktáblájánál.

Kép

A megyei rendőr-főkapitánysággal szemben található emlékhelynél Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere beszélt, aki úgy fogalmazott: a nemzetnek ma is erőt kell merítenie abból a hősies küzdelemből, amelyet a magyarok folytattak 1956 őszén, a reménytelen túlerővel szemben.

Kép

- A két világháború között hazaszeretetre és becsületre nevelt generációban még élt a szabadságvágy, ezt át tudta adni gyermekeinek, így 12 évvel a szovjet megszállást követően a nemzet fellázadt az elnyomó rendszer ellen. A harc kimenetele nem lehetett kétséges, hiszen hogyan is gondolhatták azok a pesti srácok, vagy miskolci munkások, hogy megvédik az országot a világ egyik legerősebb hadseregével szemben? Nem, a szovjet támadás idején már pontosan látták, hogy nincs esélyük, mégis megálltak, mert úgy gondolták, hogy ez az az erkölcsi pont, ahonnan már nincsen hová hátrálniuk. Itt élnek szüleik, gyermekeik, ez a múltjuk, jövőjük, becsületük. És hitték azt is, hogy csak becsülettel érdemes élni, s ha így nem lehet, akkor talán nem is érdemes – hangsúlyozta.

Kép

A városvezető kiemelte, az '56-os hősökkel ellentétben nekünk ma nem kell meghalni a hazáért, azt viszont mindenkinek meg kell tennie, hogy érte él.

- Napjainkban is fenyegető vészhelyzet árnya vetül ránk: egyrészt a tőlünk keletre zajló háború, másrészt a közelgő gazdasági válság miatt. Ebben a helyzetben az '56-os ifjakhoz hasonlóan nekünk is közösen kell dolgoznunk Miskolc megmaradásáért. Betemetve a közénk évek óta mesterségesen ásott árkokat, mindenkinek tiszta szível, közös akarattal, legjobb tudása szerint kell megcselekednie mindent országunk, városunk megmentése érdekében. Így kell tennünk, hogy ne csupán elszenvedői, hanem aktív formálói legyünk sorsunknak – jelentette ki Badány Lajos.

Kép

A megemlékezők az alpolgármester beszéde után koszorúkkal emlékeztek meg a Zsolcai kapui emléktáblánál csakúgy, mint ezt követően a Hősök terén, Miskolc város elesett hőseinek emlékművénél, a Földes Gimnázium falán található Széchenyi emléktáblánál, Oláh Miklós szobránál, a Megyei Munkástanácsok emléktáblájánál, a Babits László emléktáblánál, a Romek emlékoszlopnál, Nagy Imre emléktáblájánál, Nagy Attila mellszobránál, Szabó Lőrinc emléktáblájánál és a Digép munkásgyűlés emléktáblájánál is.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.