Október 24-én, hétfőn 14 óra körül egy férfi közlekedett motorkerékpárjával az M30-as autópályán. Miskolc irányába haladt, amikor - a város közelében – az autópálya 24. kilométerszelvényben elvesztette uralmát a járműve felett, felborult és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt - számolt be a police.hu-n a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Hozzátették: a helyszínelés idejére az út balesettel érintett szakaszát lezárták, a forgalmat a Kistokaji lehajtónál terelik el.
Halálos motorbaleset az M30-as autópályán
Létrehozva
A férfi az autópálya 24. kilométerszelvényben elvesztette uralmát a járműve felett és felborult.
Ez is érdekelhet
Három város, három koncert, három teltház
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.