Ugrás a tartalomra

Hollókői turisztikai szakemberek látogattak Miskolcra

Létrehozva
Miskolc turisztikai szervezete, a MIDMAR Kft. Hollókőről érkezett turisztikai szakembereket látott vendégül egész napos látogatás keretében.
Kép

Hétfőn 9 fős csapat érkezett szakmai látogatásra a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. részéről. A település polgármesterén és a kft. ügyvezetőjén kívül, a helyi információs iroda munkatársa és a turisztikai szolgáltatói kört reprezentáló vállalkozók érkeztek Miskolcra. A vendégeket a helyi turisztikai szervezet marketingvezetője és a Tourinform iroda vezetője kísérte.

Kép

A program egy belvárosi sétával indult, melynek keretében meglátogatták az információs irodát és a Miskolc Boltot is, így közvetlenül kaphattak képet a vendégfogadás körülményeiről és az információszolgáltatás legfontosabb kérdéseiről. A tanulmányút Lillafüreden folytatódott, ahol a város turizmusának egyik legmeghatározóbb szereplője, a Palotaszálló biztosította az emlékezetes gasztroélményt egy közös szakmai beszélgetés keretében. A program az őszi színekben pompázó függőkertben tett sétával ért véget.

Kép

A turisztikai szektor a pandémia után az energiaválság nehézségeivel néz szembe, de ebben a helyzetben is fontos, hogy ne szakadjanak meg a szakmai kapcsolatok, legyenek élő, személyes találkozások a különböző szervezetek között. Bár a két település mérete és turisztikai kínálata eléggé eltérő, mégis sok olyan közös témát találtak a szakemberek, melyek megvitatása mindkét fél számára hasznosnak bizonyult a jövőre nézve - olvasható a polgármesteri kabinet sajtó és kommunikációs osztályának közleményében. 

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.