Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: A Fidesz elismerte, a hatalmat és Miskolc csődjét akarja

Létrehozva
"A miskolci Fidesz nem takargatja tovább, ami eddig is nyilvánvaló volt: a kormányzattal abban érdekeltek, hogy a várost tönkre tétele árán ismét hatalomra kerüljenek" - írja csütörtök délután kiadott közleményében a Velünk a Város frakció.

A sajtóközleményt változtatás nélkül közöljük. 

"Kovács László fideszes képviselő a városi közgyűlés mai ülésén kendőzetlenül beszélt arról, hogy akkor lesz majd jó világ Miskolcon, ha a Fidesz kerül hatalomra. Nyíltan üzent ezzel, addig sanyargatja a kormány a várost, akkor ad majd pénzt az Orbán-kormány, ha ismét Fideszé lesz a hatalom. A kormánypárti képviselő hatalomvágyó türelmetlenségét jelezte, a vezetés azonnali átadására szólított fel. Ezzel nem csak gátlástalan politikusi magatartást tanúsított, de miskolci választópolgárok tízezreinek szavazatokban kifejezett akaratát vette semmibe.

A Fidesz ma mélységi szintet lépett, már nyíltan zsarolja nem csak a várost vezető koalíciót, hanem a miskolci polgárokat is. Eddig ezzel nem hivalkodtak, szótlanul asszisztáltak, hogy a kormány minél több milliárdot vonjon ki a város költségvetéséből. Most végre kiderült, azért nem szóltak egy szót sem a kormány ellenzéki vezetésű városokat büntető megszorításai ellen, mert a Fidesznek nincs más érdeke, mint a város kivéreztetése, működésének ellehetetlenítése, hogy aztán a romok tetejére állhasson. Most végre kiderült, azért nem tesznek a Fidesz képviselői semmit a kormánynál, hogy a város energiaköltségek drasztikus drágulását kompenzálja, mert az az érdekük, hogy a város csődbe vigyék.

Végre tiszta beszéd, a miskolciak tudhatják, a Fidesz mit vár el a várostól, azt, hogy összeomoljon. Ebben azonban a Velünk a Város frakció meg fogja akadályozni.

A tiszta beszédben természetesen ezután sem akadályozzuk a Fideszt. Ebből derülhet ki az is, valójában mit gondolnak a velük ellentétes oldalon álló miskolciakról. Soós Attila hazug, hitvány kutyáknak nevezte Velünk a Város frakció tagjait. Az elmúlt harminc évben nem volt példa a közgyűlésben ilyen, a képviselői tisztséghez méltatlan becsületsértésre alkalmas kijelentésekre. Ezzel azonban leginkább ismét a miskolciakat sértették meg a fideszesek.

A Fidesz számára elviselhetetlen, hogy nem lehet hatalomban, megbocsáthatatlan számukra, hogy demokratikus értékű koalíció irányítsa a várost. Mivel Miskolc ellehetetlenítésében érdekeltek, segíteni nem akarnak, érvek helyet nem marad más, mint a megválasztott, a városlakók többségét képviselők becsmérlése. A Fidesz színt vallott, nem várhatunk mást tőlük: ezután is bármit meg fognak tenni a hatalomért miskolciak akaratával szemben.

A Velünk a Város frakció nem enged a helyi Fidesz zsarolásnak, a kormányzatuk romboló szándéka ellenére is a miskolciak elsődleges érdekeit szem előtt tartva biztosítja a város működését" - zárja közleményét a Velünk a Város frakció. 

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.