Ugrás a tartalomra

Fontos projekteket zárt a város

Létrehozva
Zárultak a közösségi események a „Miskolc Te Vagy” és a Legyünk együtt, tegyünk együtt projektben.

Összesen 15.303 fő vett részt azokon a közösségi eseményeken, programokon 2018. december és 2022.szeptember között, melyeket Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. szervezett a város több pontján a „Legyünk együtt, tegyünk együtt!” című, TOP-6.9.2-16-MI1-2017-00003 azonosítószámú projekt keretében.

A projekt alapvető célkitűzése volt, hogy a településrészek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztése megtörténjen, a közösségi szerepvállalás és a helyi identitás erősödjön. A projekt keretében közösségfejlesztési folyamatok, szabadidős, bűnmegelőzési, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági programok valósultak meg a város különböző pontjain. A projekt támogatta a már meglévő helyi közösségeket, valamint támogatta új közösségek létrejöttét. A 2018 decemberében indult közösségi programokon több mint 10.000 fő vett részt. A programok tervezésénél figyelembe vettük a lakossági igényeket, a programok típusa szerteágazó volt, minden korosztály megtalálhatta a számára megfelelő, hozzá közel álló programokat. Néhány példa: a lakóknak lehetőségük volt többek között becsatlakozni helytörténeti előadásokba, kiállításokba, részt vehettek társasjáték klubon és kézműves programokon, elmondhatták véleményüket a városbeszélgetéseken, részvételi fórumokon, bekapcsolódhattak szabadidős és sporteseményekbe. A programokat bárki térítésmentesen vehette igénybe.

A projektet az Európai Szociális Alap és hazai központi költségvetés 100% vissza nem térítendő támogatással finanszírozta, a projekt összköltsége 180.000.000 Ft volt.
A projekt megvalósításáról egy összegző dokumentum készült, mely a projekt teljes fenntartási időszakában elérhető a projekt számára létrehozott aloldalon:

https://www.miskolc.hu/varoshaza/onkormanyzat/palyazatok/onkormanyzat-altal-elnyert-palyazatok/kozossegfejlesztesi-programok/legyunk-egyutt-tegyunk-egyutt

 

Zárultak a közösségi események a „Miskolc Te Vagy” projektben is 
 
Összesen 12.520 fő vett részt azokon a közösségi eseményeken, programokon 2018. december és 2022. szeptember között, melyeket Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. szervezett a város több pontján a „Miskolc Te Vagy!” című, TOP-6.9.2-16-MI1-2017-00002 azonosítószámú projekt keretében.
A projekt alapvető célkitűzése volt, hogy a településrészek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztése megtörténjen, a közösségi szerepvállalás és a helyi identitás erősödjön.

A projekt keretében közösségfejlesztési folyamatok, szabadidős, bűnmegelőzési, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági programok valósultak meg a város különböző pontjain. A projekt támogatta a már meglévő helyi közösségeket, valamint támogatta új közösségek létrejöttét. A 2018 decemberében indult közösségi programokon több mint 10.000 fő vett részt. A programok tervezésénél figyelembe vettük a lakossági igényeket, a programok típusa szerteágazó volt, minden korosztály megtalálhatta a számára megfelelő, hozzá közel álló programokat. Néhány példa: a lakóknak lehetőségük volt többek között becsatlakozni helytörténeti előadásokba, kiállításokba, részt vehettek társasjáték klubon és kézműves programokon, elmondhatták véleményüket a városbeszélgetéseken, részvételi fórumokon, bekapcsolódhattak szabadidős és sporteseményekbe. A programokat bárki térítésmentesen vehette igénybe.

A projektet az Európai Szociális Alap és hazai központi költségvetés 100% vissza nem térítendő támogatással finanszírozta, a projekt összköltsége 180.000.000 Ft volt.
A projekt megvalósításáról egy összegző dokumentum készült, mely a projekt teljes fenntartási időszakában elérhető a projekt számára létrehozott aloldalon: 

https://www.miskolc.hu/varoshaza/onkormanyzat/palyazatok/onkormanyzat-altal-elnyert-palyazatok/kozossegfejlesztesi-programok/miskolc-te-vagy

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.