Ugrás a tartalomra

A pénzügyminiszterrel is egyeztetett Veres Pál 

Létrehozva
"A tárgyalásokat folytatjuk, előremutató, szakmai egyeztetés zajlott. Miskolcért, a miskolciakért! Ezúttal is köszönöm, hogy ilyen hosszan, érdemben tájékoztathattam miniszter urat" - értékelte a Varga Mihállyal csütörtökön lefolytatott egyeztetését Veres Pál. 
Kép

A miskolci polgármester beszámolója alapján Varga Mihály megerősítette azt, ami már korábban is elhangzott a kormány részéről: az alapfeladatok, azaz az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátása kell, hogy prioritást élvezzen minden településen. Eszerint a pénzügyminiszter hangsúlyozta: az önként vállalt feladatok, ezek kifizetése nem veszélyeztethetik az alapszolgáltatásaink működését.

"Több mint egy órás megbeszélést folytattam ma Varga Mihály pénzügyminiszter úrral Miskolcról, a városról, a város működtetéséhez szükséges kormányzati szerepvállalásról. A szaktárca vezetőjét tájékoztattam az eddig meghozott takarékossági intézkedésekről, tájékoztattam a város jelenlegi helyzetéről, arról, hogy milyen gondokat, nehézségeket okoz számunkra az energiaárak drasztikus növekedése. Ismertettem, hogy milyen kormányzati kompenzációra lenne szüksége a városnak, ahhoz, hogy a következő hónapokat átvészeljük, hogy a város alapfeladatainak ellátását biztosítani tudjuk"

- írja közösségi oldalán Veres Pál

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.