Ugrás a tartalomra

LMP: tálcán kínáljuk az energiaválság megoldásait

Létrehozva
Az LMP tálcán kínálja az energiaválság megoldásait - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője. Kijelentette: a válságkezelés egyetlen fenntartható módja, ha az ország energiaellátása függetlenedik Oroszországtól és a nagyhatalmaktól, valamint a fosszilis energiaforrásoktól.

A politikus drámainak nevezte a jelenlegi helyzetet. Kijelentette: takarékoskodni kell és okosan kell felhasználni a természet által nyújtott erőforrásokat. Emlékeztetett Hernádi Zsolt, az Mol elnök-vezérigazgatójának szavaira is, aki szerint a zöld fordulat az egyetlen megoldás. A Fidesz azonban ezt az elmúlt tizenkét évben inkább gátolta - jegyezte meg.
    
Pártja javaslatait részletezve elmondta, hogy egy évi 600 milliárd forintos keretösszegből megvalósított háztartási energetikai felújítási program keretében évente 100 ezer lakást lehetne korszerűbbé tenni, ami 323 ezer tonnával csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást.
    
A szélerőművek telepítésének engedélyezését is sürgette, mert mint mondta, a szélenergia teljes potenciáljának kihasználása a teljes áramfogyasztás 45 százalékát fedezhetné.
    
A "napelemadó" eltörlését is szorgalmazta, valamint a társasházi napenergiahasználat előtti jogi akadályok elhárítását. Az LMP szerint a geotermikus energia használatának terjedését is támogatni kellene, az ugyanis akár az ország energiafogyasztásának 10 százaléklát is fedezhetné.
    
A párt az energiaszegényéget a rezsicsökkentés átalakításával mérsékelné, amely csak a rászorulókat segítené akkor is, ha fogyasztásuk meghaladja az átlagot. Az LMP a Paks II. beruházás azonnali leállítását is követeli - hangsúlyozta.

(Címlapképünkön Bakos Bernadett, Fotó: 24.hu)

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!