Ugrás a tartalomra

Tiétek itt a tér

Létrehozva
Parkosítás ritkán megy végbe olyannyira organikusan és spontán módon, miként az az elmúlt hetekben Martinkertvárosban megesett.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Fiatalok tere – mostantól így nevezik az Iskola tér egyik szegletét. Ezt hivatott nyomatékosítani az a tábla is, melyet a térség önkormányzati képviselője a napokban helyezett ki oda. Tette mindezt azt követően, hogy több lakossági panasz is érkezett hozzá a tárgyalt környéket ellepő, szemetelő és hangoskodó tizenévesekről.

Kép

Cseléné Figula Edina egy kora őszi este végül úgy határozott, személyesen méri fel a társadalmi jelenség súlyosságát. A megértési szándék kedvező fogadtatásra lelt, amennyiben a fiatalok kifejtették neki, mi áll önkényes térfoglalásuk mögött. Csakhamar kiderülhetett számára: a trafóházat csupán jobb híján használták ülőalkalmatosságnak; kukákat sem borogattak – annál is inkább, mivel még kevesellték is azok számát; és mindössze egy olyan közösségi térre vágytak, amit magukénak érezhetnek, s felelősséggel lehetnek iránta.

Kép

Mi sem bizonyult hát kézenfekvőbb megoldásnak a földön felejtett csokis zacskók elleni fellépésül, mint egy asztal, négy pad, két szemetes és annak kinyilvánítása, hogy a jövő generációk rohamléptekkel növekvő igényeinek csillapítására a városrész ezennel átnyújtja e talpalatnyi zöld felületét.

Ez is érdekelhet

Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.
Péntektől visszahelyezték a Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhelyet
MiskolcKörnyezet
A megállóhely környezetében a tetőjavítási munkálatok befejeződtek.
Ezüsttel nyitott Grebenzenben
MiskolcSport
A hétvégén Ausztriában rendezik az alpesi sízők országos bajnokságát.