Ugrás a tartalomra

„Szinva Zöld Folyosó” – Négy városrészben várják az érdéklődőket a héten

Létrehozva
Mi legyen a Szinva mentén, ami odavonzza a miskolciakat? A Részvételi program keretében meghirdetett témában ezen a héten négy helyszínen várják a Közösségi Tervezés szerinti beszélgetésre az érdeklődőket.

Bárki részt vehet a fórumon és beleszólhat a közösségi tervezés folyamatába. A héten a Szinva alábbi felsorolt szakaszainak fejlesztési lehetőségeiről folyik majd az eszmecsere a megjelölt időpontokban és helyszíneken. 

Dél-Kilián, garázssorok mögötti szakasz
A fórum időpontja: november 8., kedd 17 óra
A fórum helye: Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Miskolc, Könyves K. u. 2.)

Selyemrét, strand mögötti szakasz
A fórum időpontja: november 9., szerda 17 óra
A fórum helye: Szalay Sámuel Református Általános Iskola (Miskolc, Éder György u. 1.)

Zrínyi gimnázium mögötti szakasz
A fórum időpontja: november 10., csütörtök 17 óra
A fórum helye: Zrínyi Ilona Gimnázium (Miskolc, Nagyváthy u.)

Hegyalja úti lakótelep melletti szakasz
A fórum időpontja: november 11., péntek 17 óra
A fórum helye: Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola, (Miskolc, Móra Ferenc u. 1/A.)

A felsorolt alkalmaknál bármely jelenlévő részt vehet a beszélgetésben, beleszólhat a közösségi tervezés folyamatába. A személyes hozzászólás mellett lehetőség nyílik az internetes véleménynyilvánításra is: a tervezzukmiskolcot.hu weboldal Párbeszéd menüpontjában mind a hat helyszínhez egy-egy online fórum nyílt.

Mind a négy fent említett helyszínen és témában lesz egy-egy következő beszélgetés is, úgymond második forduló: a Győri kapuban (Zoltán utcai iskola) november 15-én, az Andrássyban 16-án, Selyemrétnél 18-án, a Kiliánban 22-én, a Zrínyi gimnáziumban 24-én.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.