Ugrás a tartalomra

Amikor ér ellesni: a városháza informatikáját tanulmányozták a szegediek

Létrehozva
Hasonló nagyságrendű városról lévén szó a Tisza-partiak azt gyanították: hasznos tapasztalatokat szerezhetnek Borsodban. Szerdán a Miskolc Holding informatikai részlegén hallhattak is az itteni praktikumokról.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Debrecenben, a Megyei Jogú Városok Szövetségének kollégiumában adott elő nemrégiben Ignácz Dávid a városháza informatikai fejlesztéseiről, annak belső működéséről. Miskolc jegyzője akkor és most is rámutatott: a szerződésnyilvántartó rendszerben közel húszezres nagyságrendben található irat, mely dokumentumokat egytől egyig a rendszerfejlesztés segítésével tárolja informatikai rendszerük.

– A szerződés kezdetétől egészen a teljesítési igazolásokig, a számlázásig és a szerződés aláírásáig minden az elektronikus felületen zajlik – világította meg.

A szegedi jegyzőnek akkor olyannyira megtetszettek a miskolci kollégája által felvázolt modellek, hogy elhatározták: az online egyeztetéseken túlmenően sort kerítenek majd egy személyes tudásátadásra is. Szeged gazdálkodási aljegyzőjétől megtudtuk: a szerződések nyilvántartása és a közgyűlési előterjesztések modulja keltette fel leginkább az érdeklődésüket.

Kép
Varga Ildikó és Ignácz Dávid. Fotó: Juhász Ákos

Varga Ildikó a miskolci gyakorlatot tanulmányozva megállapította: a folyamatok véghezvitelét ennek révén teljeskörűen nyomon tudják majd követni – magyarán: láthatóvá válik, hogy egy-egy folyamat hol tart; mikor, ki, mit csinált benne; nem utolsósorban a vezető is pontosan láthatja, mit módosított a beosztottja. Sőt, az sem elhanyagolható szempont, hogy lényegesen kevesebb papírral és irattározással állnak majd rendelkezésre a dokumentumok.

A két városházában közös, hogy hasonló népességű települések mindennapjait szervezik meg, továbbá, hogy működésüket próbálják minél inkább racionalizálni, egyszerűsíteni, melyhez számos szoftveres segítséget kérnek és kapnak helyi informatikusaiktól. Mostantól azonban már nem csupán helyiektől. 

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.