Ugrás a tartalomra

Felhatalmazást kapnak az önkormányzatok a közvilágítás korlátozására

Létrehozva
Felhatalmazást kapnak a települési önkormányzatok közgyűlései, hogy a település közvilágításának időtartamával, illetve mértékével kapcsolatos kérdéseket rendeletben szabályozzák – számolt be a Telex. A rendelet a szerda esti Magyar Közlönyben jelent meg.

Azért, hogy könnyítsék az intézkedést, az új rendelet szerint semmis a villamosenergia-vásárlási vagy villamosenergia-vételezési szerződés mindazon rendelkezése, amely a közvilágítással kapcsolatos közbiztonsági kérdésben bármely szerv vagy hatóság jóváhagyását vagy véleményének beszerzését írja elő.

A Telex emlékeztet: amikor nyáron bejelentette a kormány, hogy a településeknek piaci áron kell beszerezniük majd az áramot, több önkormányzatnál is felmerült, hogy a közvilágításon hogyan tudnának spórolni, de erről beszélt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke is az InfoRádiónak: „Elképzelhető, hogy éjfél és hajnali négy között nem lesz közvilágítás egyes kistelepüléseken, ha az érintett önkormányzatok nem kapnak valamilyen kompenzációt a rezsicsökkentés utáni időszakban.”

A közvilágítás korlátozása nem volt olyan könnyű dolog, hiszen a jogi szabályozása nem feltétlenül volt egyértelmű, legalábbis például Komló polgármestere egy hónapja erről beszélt. Polics József elmondta, hogy az intézkedés jogszabályi háttere nem egyértelmű, de arról is beszélt, hogy ha éjjeli időszakban kapcsolnák ki a közvilágítást, akkor vagy kijárási korlátozással vagy erősebb rendőrségi és polgárőri jelenléttel lehetne megoldani – teszi hozzá a Telex. 

A friss közlemény azért kitér arra is, hogy a közvilágításra vonatkozó helyi működési rendet természetesen a közbiztonsági, vagyon- és személyvédelmi, valamint közútbiztonsági szempontokra figyelemmel kell megalkotni.
 

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.
Állatok világnapja az Állatkertben
Állatok Világnapja a Miskolci Állatkertben – egész napos programokkal várják a látogatókat
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles nap alkalmából a Miskolci Állatkert egész napos programsorozattal várja látogatóit, amelynek középpontjában az állatvédelem, a természetvédelem és a felelős állattartás áll.
Fazola nap
Időutazás a hámorok völgyében
MiskolcKultúra
Életre kel a múlt a XIX. Fazola Napon Újmassán, az Őskohónál szeptember 26-án, szombaton délelőtt. Látványos bemutatók, interaktív tudományos játékok és színes családi programok!