Ugrás a tartalomra

Kormányinfó: ismét jön az olaj a Barátság kőolajvezetéken, megszűnnek a Szép-kártya fülei

Létrehozva
Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, a lengyelországi rakéta-becsapódás, a vendéglátás helyzete és az élelmiszerárak befagyasztása - ezek voltak a legfontosabb témái a szerda délutánra összehívott rendkívüli kormányinfónak.

A tájékoztatót a Védelmi Tanács ülése, és a kormányülés után tartották meg. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter először arról tájékoztatott, hogy szerdán 14:00 órakor újraindult a Barátság kőolajvezeték, "úgy tűnik, hogy az újraindulást követően néhány napon belül helyreáll az eredeti kapacitás is” - mondta.

Beszélt a kedden Lengyelországban becsapódó rakétákról is: az ő ismereteik szerint is egy ukrán légvédelmi rakéta csapódhatott be. „Azok az órák, amikor sokan támadást feltételeztek, erősítik annak fontosságát, hogy mihamarabb tűzszünet legyen” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány a NATO alapcikkelyeit továbbra is kötelezőnek tekinti, tette hozzá. Elmondta továbbá, hogy a Védelmi Tanács ülésén végig kapcsolatban voltak a NATO-val, köztük Jens Stoltenberg főtitkárral és a lengyel miniszterelnökkel is.

Mentőöv a vendéglátásnak

Szó volt arról is, hogy a kormányülésen turisztikai akciótervet fogadtak el. "Kormánytámogatásra van szükség, hogy az energiaválság ellenére is nyitva tudjanak lenni az éttermek, szállodák, vendéglők" - mondta Gulyás.

Elhangzott, tavalyhoz képest 34 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, ami alig marad el a Covid előtti utolsó évtől. 2021-hez képest idén 45 százalékkal nőtt a vendéglátás árbevétele, de az energiaválság miatt ez az ágazat is nehéz helyzetbe került.

A segítség első lépése, hogy változnak a Szép-kártyára vonatkozó szabályok: eltörlik a füleket, az összegeket egyben lehet majd felhasználni, céltól függetlenül.

A turizmusfejlesztési hozzájárulást is felfüggesztik október 1-je és 2023. március 31-e között, a már befizetett összeg visszaigényelhető lesz. Emellett egy évvel meghosszabbítják a kötelező szállásértékelési rendszer bevezetésének határidejét.

Lesz elég krumpli és tojás

Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta azt is, a kormány nem tart attól, hogy élelmiszerhiány alakulna ki az ársapkák miatt.

„Országosan és általánosságban nem tartunk attól, hogy ne lenne elegendő burgonya és tojás” – mondta a miniszter az ársapka miatt esetlegesen felmerülő áruhiányról.

Ez is érdekelhet

Jól képzett, motivált fiatalokkal dolgozik együtt az új Bosch-igazgató Miskolcon
MiskolcGazdaság
Miskolcot ma már nem csupán hagyományos iparvárosként tartják számon, hanem egyre inkább olyan helyszínként, ahol a magas hozzáadott értékű gyártás, a mérnöki szaktudás és a korszerű technológiák új távlatokat nyitnak – fogalmazott lapunknak Tim Krause, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója. Interjú.
A Vologda és a Szentpáli utca is érintett ma a nagy volumenű kátyúmentesítésben
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról péntek reggel.
A magyar költészet napja – Lillafüred
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Miskolcon több évtizedes hagyománya van a költészetnapi ünnepségeknek, különböző módokon és formában tisztelgett már a város a magyar líra előtt.
A magyar nemzet javára esküdtek fel a szavazatszámláló bizottsági tagok
Miskolc
Szerdán és csütörtökön több mint ezer szavazatszámláló bizottsági tag és több száz póttag tett esküt a polgármester előtt, a Művészetek Házában.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.