Ugrás a tartalomra

Városi Est: Elindult a regisztráció a népkerti beszélgetésre

Létrehozva
Már él az a link, amelyen keresztül az első hatvan jelentkező regisztrálhat a december 1-jén, 17 órakor a Népkerti Vigadóban kezdődő II. Városi Estre. A szervezők várják az eseményre azokat a miskolciakat, akiket érdekel a Népkert sorsa, szívesen megismernék, hogy milyen lehetőségek vannak a „város tüdejének” fejlesztésére, illetve kifejtenék véleményüket a témában.

A Népkert számos lehetőség előtt áll, azonban nem szabad egyoldalúan bármelyiket elfogadni és nekiállni a kivitelezésnek. A miskolci önkormányzat és szakmai partnere, a Dialóg Egyesület ezen gondolatot követve, a részvételi demokrácia egyik eszközét használva szervez az egykori diósgyőri strand lehetőségeit körüljáró eseményhez hasonló Városi Estet – hogy tények mentén a Népkerttel kapcsolatban is minél többen megismerjék, mivé válhat a belváros legnagyobb egybefüggő zöldterülete, valamint mivé nem.

A december 1-jén, 17 órakor a Népkert Vigadóban kezdődő eseményre ezen a linken regisztrálhatnak az érdeklődők. A szervezők az első hatvan jelentkezőt tudják fogadni, nekik pedig e-mailen jeleznek majd vissza.

A november 20-i Termelői Vásár során az Erzsébet téren saját standdal várják a szervezők azokat, akik érdeklődnek a Városi Est iránt, szeretnének többet megtudni arról, miről szól a rendezvény – például mely területek szakértői részletezik majd a Népkert lehetőségeit megszabó tényeket. Emellett a helyszínen lehetőség lesz az online regisztrációra, valamint annak a „közérzeti kérdőívnek” a kitöltésére is, amely még a december 1-i esemény előtt azt méri fel, hogy a miskolciak hogyan viszonyulnak a Népkerthez. Az eredményeket a Városi Esten ismertetik a megvalósítók. A kérdőív ide kattintva érhető el. 

A Városi Esthez és a miskolci részvételi program további elemeihez kapcsolódó naprakész információkat a https://tervezzukmiskolcot.hu/ weboldalon találhatnak az érdeklődők.

Ez is érdekelhet

Rendőrségi akció miatt forgalomkorlátozás lesz Miskolcon
Miskolc
A tapolcai elágazás térségét érinti az esemény.
Szatmári Csaba Fotó: DVTK
Különböző tétek: bajnoki arany és kiesés-elkerülés
MiskolcSport
A DVTK a bajnokcsapat vendége lesz. Az FTC otthonában játszik bajnokit a DVTK.
Parkoló és komfortpont Lillafüreden
MiskolcSzabadidő
A kedvelt turisztikai övezetben jelentett be fejlesztést Hollósy András alpolgármester.
Jól képzett, motivált fiatalokkal dolgozik együtt az új Bosch-igazgató Miskolcon
MiskolcGazdaság
Miskolcot ma már nem csupán hagyományos iparvárosként tartják számon, hanem egyre inkább olyan helyszínként, ahol a magas hozzáadott értékű gyártás, a mérnöki szaktudás és a korszerű technológiák új távlatokat nyitnak – fogalmazott lapunknak Tim Krause, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója. Interjú.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.