Ugrás a tartalomra

Személyesen mondják el, miről szól a népkerti Városi Est

Létrehozva
November 23-án szerdán, 15 és 17 óra között a Villanyrendőrnél várja az érdeklődőket a Városi Est szakmai stábja. Céljuk, hogy válaszoljanak az állampolgárok kérdéseire, elmondhassák, miről szól a miskolci részvételi program újabb eleme.

Szerdán a Villanyrendőrnél települ ki a szakmai stáb, hogy bátorítsák a miskolciakat: mondják el véleményüket a Népkertről az online kérdőív kitöltésével, illetve regisztráljanak a rendezvényre, amelyen szakértők segítségével ismerhetik meg az érdeklődők, hogy egy esetleges fejlesztésnél mik a belváros legnagyobb parkjának lehetőségei.

Egyúttal annak a „közérzeti kérdőívnek” a kitöltésére is bátorítanak, amely a miskolciak Népkerthez fűződő viszonyát méri fel. Az online nyomtatvány IDE kattintva érhető el.

Maga a Városi Est december 1-jén, 17 órától várja azokat, akik szívesen ismernék meg a Népkerthez kapcsolódó tényeket, egyebek mellett a park növényzetének az állapotát, vagy az építészeti korlátokat és lehetőségeket. A részvétel azonban regisztrációhoz kötött, amelyet a következő oldalon keresztül tehetnek meg.

Az önkormányzat és civil partnere által megvalósított rendezvény célja már a nulladik fázis előtt elkezdeni a közös gondolkodást, hogy amikor eljön egy beruházás ideje és terveket kell közösen megformálnia a döntéshozóknak és az állampolgároknak, akkor mindenki a tények és lehetőségek ismeretében fejthesse ki a véleményét - írja közleményében a városháza sajtóosztálya. 

(Címlapkép: Juhász Ákos idén januári felvétele)

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.