Ugrás a tartalomra

Adventi gyertyagyújtások a Szent István téren

Létrehozva
A korábbi évek hagyományainak megfelelően, advent négy vasárnapján idén is meggyújtják a gyertyákat Miskolc adventi koszorúján.
Kép
Mocsári László tavalyi felvételei

Az első vasárnapon, november 27-én délután négy órától a történelmi egyházak képviseletében Pásztor Dániel református püspök hirdet igét, köszöntőt mond Szopkó Tibor alpolgármester. A gyertyát Grubert Rolanddal, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének vezetőjével kiegészülve gyújtják meg. Énekel a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon kórusa, előadással készül Jancsó Dóra, Varga Andrea és a ZENITA Hang-varázs Stúdió növendékei.

Kép

A második alkalommal, december 4-én, Pethő Judit evangélikus lelkész hirdet igét, Varga Andrea alpolgármester mond köszöntőt, az adventi lángot Csekéné Altrichter Judit gyógypedagógussal együtt gyújtják meg. Fellép a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium kórusa és a Miskolci Paramuzsikusok.

Kép

Advent harmadik vasárnapján, december 11-én, ünnepi műsorral készül a Görögkatolikus énekkar és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, és Orosz Atanáz görögkatolikus püspök hirdet igét Köszöntőt Badány Lajos alpolgármester mond.

December 18-án pedig Juhász Ferenc római katolikus helynök igehirdetését követően Veres Pál polgármester mond ünnepi beszédet, és Jernei Péter, az Észak-magyarországi cserkészkerület elnökével együtt gyújtják meg az utolsó adventi gyertyát. Ünnepi műsort ad Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium kórusa. Megszólal a legszebb karácsonyi ének, a Csendes éj a városban élő valamennyi nemzetiség nyelvén, az egyházi és iskolai kórusok, valamint az önkormányzat képviselői közösen eléneklik a Békét és reménységet című dal.

A négy gyertyagyújtást élőben közvetítjük a Miskolc Televízióban és a Minap facebook oldalán.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.