Ugrás a tartalomra

Reményt adunk! – Gazdátlan állatoknak indult gyűjtés a városházán

Létrehozva
Amikor nekünk is alig van, akkor van, akiknek még kevesebb jut – az elszabadult rezsidíjak miatt a Miskolci Állategészségügyi Telep is nagyon nehéz helyzetbe került. A kennelek most is tele vannak gazdátlan kutyákkal és macskákkal, az egyre hidegebb időjárás miatt pedig a szabadtéri ketrecekben elhelyezett állatok fáznak - hívja fel a figyelmet kedden kiadott közleményében a városháza. 
Kép

A telep dolgozói szinte megállás nélkül mennek a Miskolc utcáin és terein kóborló állatokért, a kutyák és macskák gazdásításában oroszlánrészt vállaló Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány önkéntesei pedig fáradhatatlanul igyekeznek minél több állatnak ideiglenes befogadót, vagy végleges, jó gazdát találni. Külső segítség nélkül azonban egyre nehezebb a dolguk.

A Miskolci Állategészségügyi Telepen évek óta nincs altatás és a cél az, hogy ez így is maradjon – ezért dolgoznak a telep és a Második Esély munkatársai is. A brutálisan megnövekedett rezsidíjakat és a drasztikus áremelkedések miatt megdrágult állateledeleket, gyógyszereket és fertőtlenítő-, illetve tisztítószereket azonban egyre nehezebb kigazdálkodniuk. Ezért indítottak gyűjtést a Miskolc Holding Zrt. és Miskolc Polgármesteri Hivatalának dolgozói, hogy idén karácsony előtt minél több telepi kutyának és cicának tudjanak egy pici reményt adni, és könnyítsenek valamicskét a telep és az alapítvány munkatársainak terhein.

Kép

Az adományokat a városháza aulájában kihelyezett gyűjtőládába várják – mostantól külső adományozóktól is. A gyűjtőláda közvetlenül a hivatal Hunyadi utcai bejárata mellett található, ide bárki beteheti adományát egészen december 9-ig.

Amire a telep gazdátlan állatainak a legnagyobb szüksége lenne:

- száraz kutyaeledel, kutyakonzerv, alutasakos kutyaeledel, kutyaszalámi, jutalomfalatok
- rizs, instant tészta
- száraz macskaeledel, macskakonzerv, alutasakos macskaeledel, macska jutalomfalatok
- macskaalom, macskaalom-tálca
- kutya-és macskavitaminok, gyógyhatású készítmények (pl. Vetri DMG, Béres csepp kutyáknak, Béres csepp macskáknak, stb.)
- tiszta rongyok (beteg vagy kölyök állatok alá, fontos, hogy nylon, farmer, műszállas, madártoll és szivacs töltésű nem jó)
- otthon már nem használatos (egyik füle letört, lepattant a zománc, de még nem lyukas) fém edények az etetéshez és az itatáshoz
- kötszerek, sebkezeléshez fertőtlenítők, gyógykészítmények (Betadin, Kék Lukács kenőcs stb.)
- kutya- és macskajátékok
- műtét utáni felfújható gallér
- póráz, nyakörv, szájkosár minden méretben

 Segítsünk együtt, mert nekik mi vagyunk az utolsó reményük!

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.