Ugrás a tartalomra

Hosszútávú megoldásban gondolkodik Miskolc a közvilágítás terén is

Létrehozva
A közvilágítás volt az egyik kiemelt téma a Városvédelmi Egyeztető Testület ülésén szerdán.

Miskolcon mintegy 19 ezer lámpa biztosítja a biztonságot nyújtó fényeket. A drasztikus energiaár-emelkedések miatt az erre fordított összeg is nagyságrendekkel megnőtt. Idén mintegy 450 millió forintba kerül a szolgáltatás biztosítása, a jelenlegi adatok alapján ez azonban jövőre több mint 2 milliárd forintnyi kiadást jelentene.

Néhány hete a központi kormányzat olyan döntést hozott, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek a közvilágítás rendjéről. A végső döntést a közgyűlésnek kell majd meghoznia.

A szerdai egyeztető fórumon több verzió is szóba került - tájékoztatott közleményben a városháza sajtó- és kommunikációs osztálya. Mint írták, azt teljes mértékben elvetették a szakemberek, hogy éjjelente néhány órára teljesen elsötétüljön a város, ez ugyanis kivitelezhetetlen, komoly biztonsági kockázatot is jelentene, és a közlekedés rendjéről szóló jogszabályokkal is ellentétes. A gyalogos átkelőhelyek közelében ugyanis kötelező a közvilágítás biztosítása.

Az egyik megoldás az lehet, hogy a főbb közlekedési útvonalak kivételével, egyes városrészekben minden második köztéri világítótestet kikapcsolnak. Az ország több pontján is hasonló megoldások születtek.

Miskolc vezetése felvette a kapcsolatot a szolgáltatóval, hogy információkat szerezzen ennek technikai és pénzügyi részleteiről.

A testület úgy döntött, árajánlatokat kér a hosszabb távú megoldás érdekében, ami egy komplett városi LED-csere programot jelentene, vagyis minden köztéri világítótestet érintene.

A Városvédelmi Egyeztető Testület, amit Veres Pál, Miskolc polgármesterének kezdeményezésére hoztak létre, minden szerdán ülésezik, és ha kell, döntéseket hoz, hogy biztosítsa a város működését a brutálisan megemelkedett energiaárak ellenére is.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.