Ugrás a tartalomra

Görömböly már most ráhangolódott 

Létrehozva
Odamentünk, megmértük, összeadtuk, és nagyon úgy fest, hogy Görömböly felkészült az ünnepekre. Adventi termelői és kézműves vásár, majd bejgliverseny várta az ottaniakat a helyi művelődési házban. És nem csupán őket.
Kép

Nagymamák, asszonyok és lányok csaptak össze a városrész legínycsiklandóbb karácsonyi tekercsének címéért. Majszolni tehát éppenséggel volt mit, ám az ottaniaknak a termelői és kézműves árucikkek beszerzéséért sem kellett a belvárosig bandukolniuk, azok széles választéka várta ugyanis őket művelődési házuk udvarán.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

S miként arra számítani lehetett, a bekészített csizmák az utolsó felvonásban csehovi puska módjára értelmet nyertek, amikor is a várva várt átutazó megérkezett. A Mikulás a Szolártsik téren landolt  ̶p̶á̶r̶o̶s̶u̶j̶j̶ú̶  páratlanujjú pa(j)tásaival. A hangulat további fokozásáért Sinka Tímea táncháza és vendégei feleltek.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.