Ugrás a tartalomra

Nyolcvan százalékkal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma, korábban érkeznek a családtámogatások

Létrehozva
Európai összehasonlításban is kiemelkedő mértékben, nyolcvan százalékkal emelkedett Magyarországon a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években - mondta a családokért felelős államtitkár a "Gyermekfejlődési kérdőív a kisgyermekek fejlődésének nyomon követése szolgálatában" című szakmai konferencián csütörtökön, a fővárosban.
Kép
Grafika: MTI

Hornung Ágnes közölte, hogy 32 ezerről több mint 59 ezerre emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma 2010 és 2022 között. "Háromszor annyi településen érhető el most bölcsődei ellátás, mint 2010-ben. Intézményből, szolgáltatásból közel négyszer annyi van" - mondta, hozzátéve: a családbarát kormányzás jegyében nem szabad megfeledkezni a nevelők szakmai megbecsüléséről sem, ezért a kormány átfogó és jelentős béremelést valósított meg az ágazatban az elmúlt években - számolt be a konferencián elhangzottakról csütörtökön az MTI. 

"A jövőt a gyermekeink írják, az ő jólétük pedig a nemzet közös érdeke" - mondta Hornung Ágnes, aki fontosnak nevezte, hogy a férőhelyek bővítése mellett a szakmai módszereket is folyamatosan fejlesszék. Ennek érdekében új mérőeszközt fejlesztenek ki, amelynek segítségével a bölcsődei nevelők és az óvodapedagógusok nyomon követhetik a gyermekek fejlődését, és időben kiszűrhetik az esetleges fejlődési lemaradásokat, rendellenességeket - tette hozzá az államtitkár.

A konferencia háttéranyaga szerint a bemutatott módszertani fejlesztés a gyerekek mindennapos tevékenységeinek megfigyelésén alapul. A 15-20 perc alatt kitölthető - nemzetközi trendekhez is igazodó - kérdőívek egyebek mellett a kognitív készségeket, a nyelvfejlődést, a finom- és nagymozgásokat, valamint a társas és érzelmi fejlődést vizsgálják.
Hornung Ágnes emlékeztetett, hogy a bölcsődékben és az óvodákban eddig nem állt rendelkezésre olyan egységesen elfogadott, standardizált mérőeszköz, amellyel valamennyi fejlődési területet jellemezni lehet. Az új módszertani eszköz azonban szerinte alkalmas erre a feladatra, és eredményesebbé teszi a kisgyermekek nevelését, vagyis újabb segítséget jelent a családoknak. Az államtitkár jelezte: a kormány célkitűzései között a bölcsődei adminisztráció digitalizációja is szerepel, és ehhez az újításhoz a most kifejlesztett kérdőív is csatlakoztatható lesz.
Beszélt arról is, hogy egyre több gyermek számára a bölcsőde nyújtja az első családon kívüli szocializációs élményt, ráadásul az első évek tapasztalatai rendkívül meghatározóak a későbbi testi, lelki és szellemi fejlődés szempontjából, ezért nagyon fontos, hogy a bölcsődei nevelők megfelelő körülményeket, biztonságot teremtsenek a kicsik számára, és mielőbb felfigyeljenek az atipikus fejlődés gyanújeleire.

Kereki Judit, a Családbarát Magyarország Központ szakmai vezetője arról beszélt, hogy minél korábban beavatkoznak, annál jobb eredményeket lehet elérni a gyermekek fejlesztésében. Ebből a szempontból a három év alatti életkor meghatározó - szögezte le.

A szakember rámutatott, hogy az új gyermekfejlődési kérdőív kifejezetten a bölcsődei nevelőknek és az óvodapedagógusoknak készült, könnyen kiértékelhető és nem okoz nehézséget a mindennapi munka elvégzése mellett. "A fejlesztésnek köszönhetően a nevelők segítséget kapnak abban is, hogy a gyermekeknél megfigyelt eltérések esetén mi a teendőjük, hová érdemes tovább küldeniük a gyermeket" - fűzte hozzá.

Hornung Ágnes a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebookon közölte: korábban érkeznek a januárban esedékes családtámogatási ellátások.
A decemberi családtámogatási ellátások - az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően - idén is karácsony előtt megérkeznek a jogosultak bankszámlájára, postai kézbesítés esetén pedig lakcímükre - írta. 
Az előrehozott utalással érintett családtámogatási ellátások közé tartozik a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet). Bankszámlára december 22-én, lakcímre pedig december 22-én vagy 23-án érkezik meg a pénz. Az ellátások kifizetése legkésőbb december 23-ig megtörténik - közölte az államtitkár, hozzátéve: a családtámogatási ellátások előrehozott utalása körülbelül 1 millió 180 ezer családot érint.

Ez is érdekelhet

Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.