Ugrás a tartalomra

Gyurcsány Ferenc: a játéknak vége, az Orbán-rendszer repedezni kezdett

Létrehozva
Történelmi beismerést tett hétfőn Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke – így fogalmaz a Demokratikus Koalíció pártelnöke, Gyurcsány Ferenc a DK hírlevelében, amit a párt helyi szervezete juttatott el lapunkhoz.

Ebben felidézi, hogy a "fideszes elit legbefolyásosabb gazdasági embere" a parlament Gazdasági Bizottsága előtt "bevallotta, hogy az Orbán-kormány döntései miatt van bajban a magyar gazdaság, vagyis Orbán miatt tombol az infláció és ment tönkre a forint".

Arról is ír, hogy Orbán Viktor propagandagépezete pedig "éppen azt harsogja szinte minden lámpaoszlopról és hirdetőtábláról, hogy a háború és a szankciók felelősek az éjszaka leple alatt bevezetett brutális benzináremelésért, a hétszeres gázáremelésért és a Magyarországon 70 éve nem tapasztalt élelmiszer drágulásért".

"De a játéknak most vége. Orbánt leleplezték".

- Beigazolódott, amit az Árnyékkormány már hónapok óta, napról napra állít: a válságért Orbán Viktor a felelős. Matolcsy György beismerte, hogy az elmúlt 12 év vezetett az orbáni inflációhoz és a megélhetési válsághoz. Azért drága a benzin és a gázolaj, azért megfizethetetlen a rezsi, és azért van történelmi élelmiszerdrágulás, mert Orbán Viktor nem tud kormányozni. Ráadásul Orbánnal az egyik leghűségesebb embere fordult szembe, aki évtizedek óta kiszolgálja a hatalmát. Ez annak bizonyítéka, hogy az Orbán-rendszer repedezni kezdett. A megélhetési és a gazdasági válságot kormányválság fogja követni - fogalmaz Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke kiemelte: ezért is rendkívül fontos, hogy felállt az Árnyékkormány, és felkészültek a kormányzásra.

- Jelenleg az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy kiutat találjon a válságból - hangoztatta.

Ez is érdekelhet

Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése
Folytatódik a sikerprojekt, újra közösségi munka költözik a miskolci belvárosba
MiskolcSportGasztroSzabadidőKörnyezet
Újra ecsetet ragadnak a miskolciak: szombaton rendezik meg a Kapualjfestés negyedik alkalmát. A kezdeményezés egy év alatt néhány tucat önkéntesből több mint százfős közösségi programmá nőtte ki magát. Ezúttal két kapualj, tizenegy kapu és három homlokzat újul meg, de streetball, zene és véradás is várja a résztvevőket.