Ugrás a tartalomra

Százmilliós segélyszállítmány Kárpátaljának

Létrehozva
Elsősorban az egészségügyi alapellátásban használt felszereléseket és egy véradó kamiont kap az ott működő Vöröskereszt a magyar társszervezettől. 
Kép
Fotók: Mocsári László

A Magyar Vöröskereszt karácsony előtti ajándékként, hétfőn elindította újabb segélyszállítmányát Miskolcról Kárpátaljára. Az adomány értéke megközelíti a száz millió forintot. Az értékes eszközök berakodását a kamionba a helyszínen Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója koordinálta, aki elmondta, hogy a szállítmány Svédországból származó orvosi plexi maszkokat, műtős köpenyeket tartalmaz, mindegyikből nyolcvanezer darabot, amelyeket a kárpátaljai Vöröskereszt hasznosít és oszt majd tovább a saját egészségügyi intézményeinek.  

„Ezen a százmilliós segélyszállítmányon túl, még Budapestről is elindul a nap folyamán a Vöröskereszt véradó kamionja, amely ezentúl ott teljesít majd szolgálatot Kárpátalján. Az ottani Vöröskereszt jelenleg elsősorban szociális és egészségügyi feladatokat lát el. De információink szerint már náluk is gyakoriak az áramkimaradások, sőt, a légiriadók is, amelyek jelentősen megakasztják az élet rendes menetét. Nagyon sok a belső menekült is Kelet-Ukrajnából, akiről gondoskodniuk kell, szociálisan és egészségügyileg is. Ehhez nyújtunk számukra segítséget” – ismertette Grubert Roland. 

Kép

Hozzátette: „Ez már a harmincadik kamion, ami innen a miskolci logisztikai központból indul Kárpátaljára, ezen belül a tizenegyedik, amelyet a miskolci szervezetünk küld. Legutóbb ősszel volt egy szállítmányunk. Idén ez lesz az utolsó, hacsak valamilyen előre nem látott esemény be nem következik.” 

Megtudtuk, a megyei Vöröskereszt itthon is támogatja az Ukrajnából hozzánk menekült embereket, családokat. Miskolcon van a legnagyobb ellátó hely, ahol mintegy százötven főről gondoskodnak. Számukra is készítettek különböző csomagokat, köztük baba-csomagokat is, élelmiszerekkel, tisztítószerekkel. Ezek eljuttatása is folyamatban van, Miskolc mellett a zempléni és tiszaújvárosi térségbe is.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Grund Piknik a népkertben
Ti vagytok a Grund, nem is akárhol, hanem a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
A szabadidősport és az önfeledt közös játék legújabb színtere a Grund Piknik, amit szombaton második alkalommal tartottak meg a Népkertben, ezúttal streetball kosárlabda bajnoksággal egybekötve.
Nagyon kikaptak a hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: szombaton délután hazai környezetben vereséget szenvedett a diósgyőriek élvonalbeli női gárdája.
Finomabbnál finomabb háztáji ínyencségek az augusztusi Termelői Napon
MiskolcGasztroSzabadidő
Augusztus harmadik vasárnapján sem maradhatott el a Miskolci Termelői Nap, ahol a minőségi ételeket és kézműves termékeket kedvelő vásárlók is megtalálták a számításukat.
Képgaléria
Box gála az M1 Fitnessnél
Több százan nézték meg a bokszgálát
MiskolcSport
Ökölvívás: eddig soha nem látott viadalt tartottak szombaton délután és este Miskolc belvárosában, ahol a harcosok az utcán bunyóztak.