Ugrás a tartalomra

Megvonták az LMP parlamenti frakciójának beléptetési jogát

Létrehozva
Kövér László a mai napon fél évre megvonta az LMP frakció minden beléptetési jogát azért, mert a párt beengedte a karzatra a Tanítanék Mozgalom aktivistáit, akik azután az ülésnek hátat fordítva, egyenpólóban jelezték, hogy nincs más céljuk, mint tisztes megélhetés mellett tanítani. 
Kép
Fotó: Internet

A Fidesz az elmúlt hónapokban sokadszorra bizonyította, hogy nem megoldani akarja az ország legsúlyosabb problémáit, hanem egyszerűen eltagadni- tette közzé kedden az LMP. 

Mindent megtesznek, amire lehetőségük van, hogy elhallgassák a pedagógusok kiábrándító helyzetét, és az ebből következő tiltakozásokat. A mi dolgunk, hogy ennek pont az ellenkezőjét csináljuk. Ezért hozhat bármilyen büntetést Kövér László, nem fogunk változtatni azon az álláspontunkon, hogy ha valaminek van helye a magyar parlament falai között, az az, hogy minden eszközzel felhívjuk a figyelmet és mindenkinek lehetővé tegyük, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon ma a pedagógusok súlyos jogfosztottságban, kivéreztetett egzisztenciális helyzetben kénytelenek tanítani egy korszerűtlen  alaptanterv alapján - szól az LMP közleménye.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.