Ugrás a tartalomra

Fűtött szobákban várhatják az ünnepeket a fogyatékossággal élők

Létrehozva
A Szimbiózis Alapítvány nyerte az ALTEO energiaszegénység enyhítését támogató pályázatát.
Kép

A Szimbiózis Alapítvány és az ALTEO közleményében felidézik, az ALTEO megbízásából a Civil Impact Nonprofit Kft. pályázatot hirdetett magyarországi civil szervezetek számára olyan program megvalósítására, amelynek célja az energiaszegénységgel sújtott társadalmi csoportok, egyének, családok, háztartások támogatása. A kiírás győztese a Szimbiózis Alapítvány, akik több mint 500 fogyatékossággal élő személyt látnak el különböző szociális és terápiás szolgáltatásokkal. 

Az ALTEO – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – az üzleti partnereknek szánt karácsonyi reprezentációs keretet nem tárgyi ajándékra, hanem egy jótékonysági szervezet támogatására költi. Ebben az évben az energiaszegénység elleni küzdelemben segítik pályázatuk győztesét, a 2022-ben Civil Díjat nyert Szimbiózis Alapítványt, akik fogyatékossággal élők számára biztosítanak lakóotthonokat és támogatott lakhatást Miskolc környékén. Házaikban 60 főt, nappali intézményeikben 150 embert segítenek. A Baráthegyi Majorságban és üzemeikben több száz fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztatnak, sokuknak a lakhatást is biztosítják. Céljuk, hogy értelmet adjanak a fogyatékkal élő felnőtteknek a mindennapokhoz, és hogy akit lehet, azt felkészítsék az önálló életre. 

- A rezsi és az üzemanyag árának növekedése a Szimbiózis Alapítványt is nehéz helyzet elé állította. Mindez több mint 74 millió forintos többletkiadást jelent számukra, ami a legnagyobb odafigyelés és takarékosság mellett is kigazdálkodhatatlan. A dolgozók és az érintettek közösen készülnek az előttük álló kritikus hónapokra: összeköltöznek egységek, fatüzelésű kazánokat és cserépkályhát építettek több épületükbe is, gyűjtik az ágakat és a papírt, és támogatják egymást abban, hogy minimálisra csökkentsék a várható kiadásokat - írták.

A fatüzeléshez szükséges tűzifa egy részét az alapítvány munkatársai maguk termelték ki a Baráthegyi Majorságban, a fennmaradó rész beszerzését pedig az ALTEO által nyújtott pénzbeli támogatás teszi lehetővé számukra. 
“Az energiaszegénységnek súlyos következményei vannak az egészségügyi kockázatoktól kezdve a társadalmi elszigetelődésen át a környezeti ártalmakig, ezért felelős, ESG-minősített vállalatként kötelességünk tenni ellene” - mondta Simon Anita, az ALTEO Fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese. “Az energiahatékonysági projektek mellett mindenekelőtt enyhíteni kell a tüneteket ott, ahol rövid távon nehéz kiküszöbölni a problémát. A Szimbiózis Alapítványnál tapasztalt emberség, elfogadás és közösségi szemlélet példaértékkel bír számunkra, ezért fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a tevékenységükre"

Ez is érdekelhet

Megnézheti a 90-es évek diszkóját
MiskolcKultúraSzabadidő
Sokan nosztalgiázni járnak a Lillafüreden található helyhez, ahova havonta egyszer indítanak urbex túrát. Hegedűsné Szigetvári Eszterrel beszélgettünk a miértekről.
Csöbör Katalin: foglalkoztatási bővülés, adókedvezmények, otthonteremtési támogatások, családtámogatási intézkedések és a további tervek
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Csöbör Katalin, akire a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Így lesznek országos sztárok a miskolciak
MiskolcBelföldKultúra
„Benne leszek a tévében!” – szól a lelkes mondat, aminek még műsort is szenteltek 2005-ben. Hogyan vélekednek a filmszínészetről miskolci sztárjaink? Mészöly Annát és Harsányi Attilát kérdeztük.
Műteremlakás bérelhető Miskolcon
MiskolcKultúra
Nyilvános pályázatot írt ki a Szinyei Merse Pál utca 11. szám alatt található 4. emeleti műteremlakás határozott időre szóló bérlésére a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.