Ugrás a tartalomra

Ha megvan a kovász, mehet is a közösségi sütés

Létrehozva
Gyakran a példaképek jelentik a legnagyobb motivációt. Akár tanulásról, akár munkáról van szó – ez kedd délután a Lyukói Közösségi Házban is bizonyítást nyert.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Mikulássapkában és a tőle megszokott lelkesedéssel érkezett a lyukói gyerekekhez Galamb Alex, ahol tucatnyi lelkes roma fiatalnak mutatta be a sütés alapjait és azt, hogy ők is lehetnek hasznos tagjai a társadalomnak. A terv az volt, hogy a sütés rejtelmeibe avatja be a roma fiatalokat.

Galamb Alex, a Hernádnémetiben élő fiatal pék két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a roma gyerekek pártfogójává lesz, s foglalkozásain keresztül a szakma szépségeire, a munka fontosságára hívja fel a figyelmet.

Kép

Galamb Alex alapítványán keresztül az elmúlt két évben több mint ötezer hátrányos helyzetű gyereket szólított meg országosan. Sokuknak ennek hatására javultak a jegyeik, és közülük többen tovább is tanultak.

– Azt a szemléletet szeretném továbbadni a cigányok és nem cigányok körében, hogy dolgozni kell! Ha munka van, minden van. A mai világban, aki nem dolgozik, nem tud mit kezdeni. Azt látom, hogy tényleg mindenki jó valamiben. Csak egy kisebb motiváció kell a cigány társadalomnak, hogy mindenki jó szakmunkás legyen. Ha valaki jó értelmiségi, akkor legyen érettségije, diplomája. De azt mondom, hogy szakmunkás nélkül nincsen sehol ez az ország – tudta meg a Miskolc Televízió Híradója Galamb Alextől, Sütni Jó Alapítvány elnökétől.

Kép

A fiatal pék az utóbbi éveit arra tette fel, hogy minél több hátrányos helyzetű gyerekkel szerettesse meg a szakmát. Sokan inkább a háttérben maradtak, és figyeltek, míg mások kezükbe vették az irányítást és azzal együtt a tésztát is.

Lyukóvölgyben a Máltai Szeretetszolgálat és a MESZEGYI évek óta aktívan jelen van, hogy a lakosság felzárkózását segítse.

Miközben összeállt a kakaós csiga tésztája, Alex saját élményeit is megosztotta a gyerekkel. Elmondta nekik, hogy a gyermekvárosban nőtt fel, és a cigánysoron él a mai napig is. Ettől függetlenül viszont vannak céljai.

Varga Andrea szerint rendkívül fontos, hogy vannak Alexhez hasonló példaképek. Az általuk felvázolt modellek igazolják, hogy olyanok is képesek megvalósítani álmaikat, akik olykor nálunk is nehezebb helyzetből indultak.

Kép

– Ez a fajta szeretet és odafigyelés, amivel a munkáját végzi, átsugárzik. Azt gondolom, hogy ez a legeslegfontosabb, mert ez minta, példa és igazából ez a valódi motiváló erő – nyilatkozta az alpolgármester a Miskolc Televíziónak. 

Az eseményről részletes összeállítást láthatnak a Miskolc Televízió este hat órakor kezdődő híradójában, a Miskolc Má-ban.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Grund Piknik a népkertben
Ti vagytok a Grund, nem is akárhol, hanem a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
A szabadidősport és az önfeledt közös játék legújabb színtere a Grund Piknik, amit szombaton második alkalommal tartottak meg a Népkertben, ezúttal streetball kosárlabda bajnoksággal egybekötve.
Nagyon kikaptak a hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: szombaton délután hazai környezetben vereséget szenvedett a diósgyőriek élvonalbeli női gárdája.
Finomabbnál finomabb háztáji ínyencségek az augusztusi Termelői Napon
MiskolcGasztroSzabadidő
Augusztus harmadik vasárnapján sem maradhatott el a Miskolci Termelői Nap, ahol a minőségi ételeket és kézműves termékeket kedvelő vásárlók is megtalálták a számításukat.
Képgaléria
Box gála az M1 Fitnessnél
Több százan nézték meg a bokszgálát
MiskolcSport
Ökölvívás: eddig soha nem látott viadalt tartottak szombaton délután és este Miskolc belvárosában, ahol a harcosok az utcán bunyóztak.