Ugrás a tartalomra

Fejlesztő játékokkal segítik a GYEK-ben gyógyuló gyerekeket

Létrehozva
Az Első Miskolci Lions Klub hosszú évek óta támogatja a GYEK-ben zajló gyógyító munkát, ezáltal a beteg gyermekek gyógyulását.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Fejlesztő játékokat adományozott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának (GYEK) az Első Miskolci Lions Klub. A felajánlást pénteken délelőtt vette át a kórház vezetése a klub képviselőitől.

Az eseményen először Révész János főigazgató szólt, aki úgy fogalmazott, a következő másfél évben teljesen megújul a GYEK épülete, és bár a belső felújítás (bútorok, műszerek beszerzése) is folyamatban van, de nagyon fontosak a gyerekek számára felajánlott játékok, könyvek is.

- Nagy öröm, hogy az elmúlt időszakban az ünnepekhez közeledve ismét számos felajánlás érkezett számos szervezettől. Az Első Miskolci Lions Klubnak külön is köszönöm nagylelkűségüket, illetve azt, hogy hosszú évek óta folyamatosan támogatják a GYEK-et – mondta.

Kép

Az Első Miskolci Lions Klub nevében Kovács Krisztián titkár és Kígyóssy András, a GYEK korábbi gyermekideggyógyásza volt jelen, akik elmondták, fontos számukra a beteg gyermekek gyógyításának támogatása.

- Korábban a felajánlásainkat a gyerekekkel közös foglalkozások keretein belül adhattuk át, sajnos erre a Covid miatt már harmadik éve nincs lehetőségünk. Ennek ellenére is boldogok vagyunk, hogy adhatunk, hiszen a játékok így is eljutnak a kicsikhez, és ez a legfontosabb – tette hozzá.

Hauser Péter, a központ intézetvezető főorvosa végül azoknak a pedagógusoknak a munkáját méltatta, akik a GYEK-ben gyógyuló gyerekekkel foglalkoznak.

„Ők nagyon fontos szerepet játszanak abban, hogy azok a kicsik, akik hosszabb időt töltenek itt, jó körülmények között éljék mindennapjaikat. Őket segítik ezek a fejlesztő játékok. Nagyon köszönöm az ő munkájukat éppúgy, mint az Első Miskolci Lions Klub felajánlását" – mondta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.