A DK azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy miután a "forrongó iskolák megfegyelmezésével megbízott rendőrtábornok, Pintér Sándor belügyminiszter zárt ajtók mögött kioktatta és megfélemlítette a pedagógusokat, következett az Orbán-kormány büntetése: elmaradt a januári béremelés, és csak a pedagógusok szakmai pótlékán változtattak". Ez - a DK szerint - papíron is megalázóan kis mértékű fizetésnövekedést jelent, pedig "a száguldó orbáni infláció" miatt drámai mértékben értéktelenednek el a tanári fizetések.
Úgy vélik, hogy - a pedagógusok szakszervezeteivel egyetértésben - jövő januártól 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség, mert az orbáni infláció felemészti a tanárok fizetését, ami tömeges pályaelhagyáshoz vezethet. Hozzátették, hogy a béremelés fedezetét Európa legmagasabb áfájából származó, az orbáni infláció miatt növekvő áfabevételekből és a leállított kormányzati beruházások forrásaiból lehet biztosítani.
"Vagyis Orbán Viktor hazudott: nem kell várni az Orbán-kormány miatt felfüggesztett európai uniós pénzekre, mert a magyar költségvetésben már bőven megvan a béremelés fedezete. Azonban az Orbán-kormányt hidegen hagyja a tanárok létbizonytalansága, ezért az árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy a pedagógusok végre tisztességes bért kapjanak" - fűzték hozzá.
DK: azonnali 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség
Ez is érdekelhet
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.