Ugrás a tartalomra

Karácsonyi fényséta az állatkertben

Létrehozva
A karácsony közeledtével a Miskolci Állatkert is ünnepi díszbe öltözött. A panoráma út mellett néhány hangulatos fényszobor jelent meg, a Tanyaházba pedig egy kis betlehem költözött. 
Állatkert fényséta

Az állatok életciklusához igazodó téli nyitva tartás miatt a látogatók ezt a hangulatot csak nappali fények mellett láthatták eddig. Az állatkert munkatársai szerint ez a látvány igazán este csodás, ezért az élményt szeretnék megosztani a látogatóikkal. 

Ezen alkalomból egy jelképes 200 forintos jeggyel bárki beléphet erre a rövid, esti időszakra egy séta és néhány fotó erejéig. (Bérleteseknek a belépés ingyenes.) 

A Miskolci Állatkert felhívja a figyelmet, hogy a meghívás és a 200 forintos belépőjegy egy rövid sétára szól, a bejárattól a panoráma úton a Tanyaházig, ahol az állatkerti betlehem megtekinthető.  

Az állataik többsége ilyenkor már nyugovóra tér, tehát állatokat nem lesz lehetőség megtekinteni és kifejezetten kérik is, hogy a vendégek fejlámpával, zseblámpával ne zavarják az elcsendesedő lakókat.

A pénztárban 15:00 és 17:00 között váltható a 200 forintos belépőjegy, az állatkert pedig 18:00-ig látogatható.

A fénysétán az alábbi időpontokban lehet részt venni:
•    December 17-18. szombat és vasárnap
•    December 22-23. csütörtök és péntek
•    December 27- 28. kedd és szerda

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.
Terülj, terülj… – Vacsora a fogyó nap árnyékában_OT
Nézzük együtt a napfogyatkozást Miskolctapolcán
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Terülj, terülj… közös vacsora és különleges égi élmény vár Miskolctapolcán szerdán.
Miskolci Fényfelvonulás Miskolctapolca
Jótékonysági felvonulás és családi programok: íme az I. Miskolci Summer Day útvonala
MiskolcSzabadidő
Nemcsak a felvonulás lesz érdekes! Már a gyülekezőhelyen, a Majális Parkban is rengeteg különleges autót, motort, kamiont és egyéb járművet nézhetnek meg az érdeklődők és sok programmal is készülnek a szervezők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Erre figyeljenek az autósok, ha Miskolcon közlekednek szerdán
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról augusztus 12-án, szerdán.