Ugrás a tartalomra

Újabb odúkkal bővítik az énekesmadarak élőhelyét

Létrehozva
Örökbefogadható új fészkelőhelyeket készített és helyezett ki a Városgazda, a nálunk áttelelő madaraknak, szakértői irányítással.
Kép
Fotó: Mocsári László (archív)

Ebben az évben Miskolc közterületein a Városgazda száz darab madárodút helyezett ki a város különböző részein. 2023. március 15-ig pedig további száz odú kap majd helyet a fákon. Az odúk méretét és a helyszíneket továbbra is a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportjának javaslatára határozzák meg.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. szervezésében idén tavasszal indult el az az új örökbefogadási program, melynek keretein belül a város közterületein lévő fákra kihelyezett madárodúkat örökbe is lehet fogadni, 10 ezer forint befizetése ellenében.

A fészkelőhelyek kihelyezésével az apró termetű cinkefajok (barátcinege, kék cinege), és a nagyobb méretű énekesmadaraink számára (széncinege, nyaktekercs, légykapó, csúszka) biztosíthatunk több lakóhelyet.

A Városgazda a kihelyezések mellett felvállalja a fészkelőhelyek karbantartását is, ami a tavaszi fészkelési időszak előtti takarítást, az előző évi fészekmaradványok, és az abban áttelelő kórokozók, paraziták eltávolítását jelenti.

Az örökbefogadás tárgyév december 31-ig szól, azonban meghosszabbítás hiányában az adott odú december 20-tól mindenki számára újra örökbefogadhatóvá válik. Így azoknak az örökbefogadóknak, akik idén lettek madárodú-tulajdonosok, és szeretnének jövő évben is azok maradni, célszerű a napokban elvégezniük a tagság megújítását a https://miskolczoo.hu/orokbefogadas-madaroduk oldalon.

Az örökbefogadás menetéről, általános feltételeiről az erre kialakított felületen olvashatnak: https://miskolczoo.hu/orokbefogadas-madaroduk.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.