Ugrás a tartalomra

Darabokra hullott az életük: előbb gyermekük halt meg, majd összedőlt a házuk

Létrehozva
Súlyos családi tragédia történt Miskolcon, a Bábonyibércen.

Alig 10 hónapos babájuk halála után néhány órával összedőlt a hatgyerekes család otthona - írja a Nők Lapja online kiadása. A ház lakhatatlanná vált, és önerőből nem is tudják helyreállítani. Most rokonoknál húzzák meg magukat.

A lakóknak alig maradt idejük arra, hogy az épületből kimeneküljenek. Épp a temetésről beszélgettek, amikor a tető elkezdett recsegni.

„Megkezdte a kémény, utána húzta magával a többit” - mesélte egy rokon. „Megpróbálták azonnal kimenteni a bútorokat. Ahogy pakolásztak, széttört az ebédlőasztaluk, a bútoruk, az ajtók letörtek”.

Elmondása szerint a család önerőből nem tudja rendbehozni az otthonukat. Ráadásul mindenük odaveszett, a ruhájuk, élelmük, a gyerekek játékai is. Tetőanyagra lenne elsősorban szükségük, de minden segítség jól jönne nekik.

A szerencsétlenül járt család megsegítésére Erdei Sándor, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője gyűjtést indított a Facebookon.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.