Ugrás a tartalomra

Siessen, ha mára hagyta a szilveszteri bevásárlást!

Létrehozva
Szilveszter napján a legtöbb áruház korábban zár, újévkor pedig a hagyományoknak megfelelően csak a kisebb üzletek, benzinkutaké az ügyelet gyógyszertárak lesznek nyitva.

Ismét változik a boltok nyitva tartása. Szilveszter napján a boltok zárása változatos képet mutat, vannak, melyek 14 órakor már zárnak, de olyanok is, melyek egészen este hatig nyitva tartanak. Január 1-jén a bevásárlóközpontok, az üzletláncok, a hiper- és szupermarketek, valamint a plázák zárva tartanak.

Újévkor a jogszabály szerint a benzinkutak, az ügyeleti rend szerint működő gyógyszertárak, az önálló virágboltok, az újságárusok, az édességboltok, a kisebb, leginkább nonstop üzemelő boltok illetve azok a trafikok tarthatnak nyitva, amelyekben maga a tulajdonos vagy a családtagja áll a pult mögé.

Ez is érdekelhet

Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.