Ugrás a tartalomra

Véghajrában a szavazás - idén is a miskolci adventi villamos lehet Európa legszebbje

Létrehozva
Ma még leadhatjuk a voksunkat!
Kép
Fotó: Mocsári László

Hatodik alkalommal hirdette meg az MHD86 nevű cseh portál nemzetközi versenyét, amelyben Európa legszebb adventi villamosát keresik.

Az elmúlt öt évben a miskolci járat győzött a megmérettetésen, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és Miskolc közösségének legnagyobb örömére.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

Az idei szavazáson tizenkét ország harminckét villamosa versenyez az Európa legszebb adventi villamosa címért. Szavazni IDE kattinva lehet még ma, az oldal alján Miskolcot kell bejelölni, ezután – a korábbi évekkel ellentétben – e-mail-címet szükséges megadni, valamint, hogy feliratkozunk-e az oldal hírlevelére (ano=igen, ne=nem). Végezetül a „Hlasujte” (Küldés) gombra kattintva szavazhatunk.

Az elmúlt évektől eltérően a cseh portál ez alkalommal nem mutatja meg a szavazatok aktuális állását, csak a végeredményt fogják közzétenni.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Ahogyan az ismert, a miskolci adventi villamos az első adventi gyertya meggyújtásától közlekedik egészen vízkeresztig, vagyis január 6-áig. A kívülről már jól ismert mézeskalács házikóban idén is a Szépség és a szörnyeteg mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike fogadják az utazóközönséget.

Ez is érdekelhet

Miskolci Rockmúzeum. Fotó: Bárdos István
Hetek kérdése, és megnyílik a Miskolci Rockmúzeum
MiskolcKultúraSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Rockmúzeum megvalósítása: már az előkészületek utolsó szakaszában jár a Miskolci Rocklegendák című rocktörténeti kiállítás.
Téli szünetre vonul ez a miskolci busz
Miskolc
Novembertől nem közlekedik a ZOO járat Miskolcon.
Képgaléria
Diákpolgármester: Szombaty Benedek (Diósgyőri Gimnázium)
Tisztújítás a miskolci diákönkormányzatnál: diákpolgármestert választottak
Miskolc
Diákok lepték el a Miskolci Városházát: fontos ügyben hoztak döntést hétfőn.
Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.