Ugrás a tartalomra

Komoly gondokat okozhat a mezőgazdaságban az enyhe tél

Létrehozva
Csütörtökön vármegyénkben megdőlt a melegrekord, Diósgyőrben 12.6 fokot mutattak kora délután a hőmérők.
Kép
A sétálóutcán is rügyezik néhány fa a januári tavaszban. Fotó: Horváth Csongor

Hetek óta tart az évszakhoz képest enyhe, már-már tavaszias időjárás az országban. Ami azonban az emberek számára kedvező, a mezőgazdaságban nagy problémát okoz, de például a miskolci jégpályát is hamarabb kell majd bezárni emiatt – derült ki a Miskolc Televízió Híradójának, a Miskolc Mának az összeállításából. 

A gazdáknak már a nyári aszály már így is súlyos problémát okozott, ezért különösen fontos lenne, hogy januárban megérkezzen a hóesés, hiszen az pótolná a vízhiányt. A Híradónak nyilatkozó kertész szerint, ha továbbra is marad az enyhe tél, az komoly gondokat okoz a mezőgazdaságban.

- Ez az enyhe időjárás plusz kiadást fog jelenti, mert a rovarkártevők elszaporodnak és a növényzet is, nem tudja, hogy mit csináljon, mert hát, ha a vegetáció elindul, a nedvkeringés, ha egy hideg jön, akkor pedig meg fog fagyni – mondta el Bodnár Imre, Crops Mezőgazdasági Kft. kertésze.

Bodnár Imre elmondta, a legnagyobb gondot a késői fagy okozhatja majd, hiszen mivel több gyümölcsfa is rügyezni kezdett, így az idei termés jelentős része megfagyhat. Nemcsak a fák rügyeznek egyébként Horváth Csongor fotóriporternk képein jól látszik, a több növény is rügyezik, illetve kivirágzott Miskolcon.

Kép
Más növények pedig virágoznak. Januárban ez meglehetősen szokatlan látvány. Fotó: Horváth Csongor

A miskolci jégpályán csütörtökön délben 8 fokot mutatott a hőmérő. A jó idő szemmel láthatóan vonzza a sportolni vágyókat, a szokatlanul meleg időjárás azonban, nemcsak a város szabadidőközpontjának üzemeltetésében is gondokat okoz – mondta el a Miskolc Városi Szabadidőközpont igazgatója.

- Hőmérséklet szempontjából most tavasz van, nem tél. Ha itt mondjuk tíz fokkal hidegebb lenne, annak nem örülne a lakosság, mi viszont igen, mert tovább tudnánk nyitva tartani a kettes pályát – mondta el Egri István, aki hozzátette, ha tartósan enyhe marad a hőmérséklet, félő, hogy korábban kell majd zárniuk, annak pedig nem fognak örülni a korcsolyázás szerelmesei. Azok sem, akik az enyhe időnek amúgy örülnének.

Márpedig a meteorológusok szerint marad az enyhe időjárás, a hóesés pedig szinte teljesen kizárt az elkövetkezendő tíz napban, és az előrejelzések szerint egyelőre biztos nem várható hőmérséklet csökkenés sem.

Kép
Debrecenben pedig a hóvirág is kibújt már a földből. Fotó: MTI

Kovács Attila, az Országos Meteorológiai Szolgálat miskolci meteorológusa a minap.hu-nak elmondta, a statisztikák szerint január elején szokott a leghidegebb lenni az évben, ez az időjárás azonban most rácáfol erre. 

- Alapvetően marad az enyhe időjárás, frontok jönnek, mennek fölöttünk. Ezek majd kedden hoznak jelentősebb csapadékot, de hó egyelőre nem várható egyáltalán, és úgy néz ki, a következő tíz nap során sem várható komolyabb lehűlés – hangsúlyozta a szakember.

Kovács Attila hozzátette, az utóbbi három év is enyhe időjárással indult. Legutoljára igazi téli hideg 2017-ben volt, akkor mínusz tizenöt fokos hőmérsékletet mértek a meteorológusok.

Az OMSZ beszámolói szerint egyébként az ország nyugati vármegyéiben még melegebb van, ott nem ritka a 18-19 fokos hőmérsékleti csúcs sem, az újév első két napjában megdőlt az országos melegrekord és ahogyan a térségünkben, úgy országosan sem várható komolyabb lehűlés a következő időszakban. 

A Miskolc Televízió összeállítása: 

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.